Öröklét újragondolva – ajánló Frey Éva Allegóriumjához

Öröklét újragondolva – ajánló Frey Éva Allegóriumjához

Tavaly útjára indult a Twister Media Kiadó regénypályázata, ahová bárki benyújthatta a kéziratát, akinek még nem jelent meg országos terjesztésben könyve. Frey Éva az egyik nyertes, akinek a története elnyerte a [bekezdés]- díjat. Kíváncsi is lettem: mit tudhat egy vámpírregény, hogy ilyen előkelő helyen végezte? Tegnap fejeztem be a könyvet, aludnom kellett rá egyet.

Értetlenség. Ez volt az első érzésem, gondolatom, hívjuk bárhogy is, ami bevillant a VÉGE szócska elolvasása után. Nem az a fajta értetlenség, ami a meg nem értésből fakad, inkább az a válfaja, ami egy váratlan autószerencsétlenség után fogadja a túlélőt, mikor körbenéz és csak holttesteket lát maga körül. Nem biztos, hogy a regény teljes mondanivalóját a magamévá tudtam tenni, de ami elért hozzám, az szembesített emberi létem törékeny mivoltával. Nehéz olvasmány ez. Több értelemben is.

Felvázolni is nehéz a történetet, a regény első kétszáz oldala útkeresésnek érződött számomra. Elvesztem a sok történetszál és szereplő között. Igen, volt egy cél, egy álom, ami meghatározta a nyomvonalat, de sajnos az olvasó számára az elején még nehezen volt kibogozható, mire is akar kilyukadni az írónő. Ki kell tartani. Bár sokaknak talán a végére sem lesz tiszta minden.

A történet azzal kezdődik, hogy a vámpírok testvériségén belül többen is ugyanazt az álmot látják, amelyet jóslatnak, vagy intő jelnek gondolnak. Szaporodni, uralmat átvenni, egyesülni akarnak ezek a lények, hogy ne kelljen többet titokban élniük. Aztán a képbe jön Nadja, a kamaszlány, aki gyakran énidegennek éli meg a saját testét és valódi édesapját rejtélyes köd fedi. Ez a vonal ígéretesnek indult, aztán megint elvesztettem a fonalat Inessza karakterénél, akit nehezen tudtam bárhová is tenni. Aztán kiderül, hogy nőgyógyász, így logikusan szép lassan kibontakozik a kép, hogy neki fontos szerepe lesz a későbbiekben a faj fennmaradásában – hittem egészen sokáig. Aztán megismerhetjük a testvériség három fejét, a két Szimorov testvért, Jevgenyijt és Oleget, meg Grogorijt, Jevgenyij trónörökös fiát.  A legtöbb karaktert nem a szerethetőségéért kedveli meg az ember, ha megkedveli egyáltalán, mindegyikük emberi, esendő, néha gonosz és önző. Ez nem egy epikus hősköltemény, ez a regény az antihősök arzenálját vonultatja fel. Kiderül az is, hogy a Másféléknek tulajdonképpen két változata létezik, és a többségében a mérsékeltek típusába tartozó főszereplők a a másik alfajba tartozó nagyhatalmú Igor ellen igyekeznek szervezkedni, aki meggyengült és lassan kénytelen lemondani trónusáról. A szereplők múltja és kapcsolatrendszere is szép lassan a felszínre kerül, de nem érdemes sok időt kihagyni a fejezetek között, nüansznyi kihagyás is érthetetlenné teheti a történetet.

A regény többségében Finnországban és az oroszoknál játszódik, amely rányomja a bélyegét a sztori hangulatára. Személy szerint nekem tetszett ez a melankolikus báj, mindig is vonzottak a kissé depresszív történetek, de van, akit ez elriaszthat. Erre fel kell készülni.

Lerágott csont, klisé és társai nem tartoznak a kedvenc szavaim közé, mert úgy vélem, minden jól működő történethez kell egy kis klisé, egy kis ráismerés, ami az olvasó számára otthonossá teszi a sorokat. Rengeteg vámpírtörténetet olvastam és néztem már meg. Ha jól van megírva, számomra nem laposodik el a téma. Ismerem az Alkonyatos csillámpónis elképzelést, aminek két kötetéig hősiesen kitartottam, Anne Rice  romantikus lelkületű úriembereit, Anita Blake urbanizált világába beilleszkedett vámpír urait,  J. R. Ward és társainak erotikus fércműveit, amelyek bár ponyvák, de néha jól esnek a lelkemnek, illetve ne feledkezzünk el a jó öreg Drakuláról, meg a visszataszító és egyben magával ragadó Strain sorozatról sem, amelyek mind-mind más aspektusból ragadják meg a vámpír-jelenséget. Csak hogy párat említsek. A young adult és paranormális romantikus könyvek egy időben a csömörig elárasztották a könyvpiacot az ösztönös vágyakat szimbolizáló vérszívó álompasikkal. Nehéz újat alkotni, viszont ez sikerült az írónőnek. Legközelebb Steven Spruill világához állt az írónő elképzelése, ahol genetikai okokkal magyarázták a vámpírkórt. Viszont itt a spiritualitás is belépett a képbe, ahonnan a regény a címét is kapta: betekinthetünk az Allegórium világába, amely egy másik dimenziósíkban működik, keresztülszel teret és időt felelevenítve korábbi életeket. Ez egy igazán izgalmas elképzelés, remélem, olvashatok még róla.

Szerelem, szex, agresszió, minden van, ami felkeltheti egy olvasó figyelmét. Van itt megtorlás, jogos vagy igazságtalan bűnhődés. A szereplők hullnak, mint a legyek, a fogat fogért elv teljes mértékben érvényesül. Viszont volt egy olyan érzésem, hogy még mielőtt elkezdődhetett volna valami, már véget is ért. Értetlenség, megint csak ez jut eszembe. Annyi nagy lehetőséggel kecsegtető cselekményszál és szereplő jelent meg, felvillantak, majd el is tűntek anélkül, hogy közelebbről megismerhettük volna őket. Ez elszomorított. És megannyi új ötletet adott.

Függővéget kapunk, így bármi megtörténhet. Akár egy folytatás is.

 

A kiemelt kép forrása az írónő facebook oldala

 

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás