Bakó Judit Nyelvészként a Nyelvtudományi Kutatóközpont Lexikológiai Intézetében dolgozik (aminek azonos nevű Facebook-oldalát ő vezeti, és vidám nyelvészeti ismeretterjesztéssel találkozhatunk ott). A Magyar nyelv nagyszótárának szócikkírója. Könyvkiadók külsős korrektoraként is dolgozik. Halásztelken nőtt fel, ma már budapesti lakos. Szeret úszni, zenét hallgatni, kedveli a kutyákat, van egy sok tételt számláló gyűjteménye belépőjegyekből (koncertek, múzeumok, fesztiválok, színházi estek, bármi ilyesmi), és a rockzene történetéről szóló könyvekből, valamint természetesen szeret olvasni és írni. Nagyon szereti a szép jegyzetfüzeteket, és a legtöbb művét kézzel írja.
Mesélj kicsit magadról! Hogyan jött az ötlet, hogy alkotni kezdj?
Tulajdonképpen mindig is írtam. Négyévesen már ismertem a betűket, gyerekkönyveket olvastam, és hat-hét éves korom körül volt egy rózsaszín kis, illatos lapú, elég giccses füzetem, abba írtam az első verseimet. Sőt, mivel a kézírás még nem ment jól, a többségét édesanyámnak diktáltam le. Mégis sokáig a regényírás állt a középpontban. Egész életemben történeteket találtam ki, az első tízéves korom körül készült el, az első „folytatásos” regényem (két spirálfüzet) pedig tizenhárom-tizennégy éves koromban. A versírás valahogy abbamaradt gyerekkoromban, és tinédzserként vettem fel újra ezt a szokást. Akkor annyira nem bíztam magamban, hogy egy darabig csak tréfás költeményeket kezdtem írni, aztán jöttek a komolyabbak. A novellaírás is tinédzserkorban kezdődött, volt egy jó ötletem, és épp alkalmas volt egy novellapályázatra.
Mesélj a művészetedről! Mit jelent számodra?
Lényegében az írás behálózza az életem. Bár regényem még nem jelent meg, igazából regényíró szeretnék lenni a legrégebb óta, egy csomó félkész történet van bennem, ezek közül több már papíron. Egyetértek azzal a Móra Ferencnek tulajdonított idézettel, hogy „az írók pályája rendszeresen előbb kezdődik, mint amikor már ők is tudnak róla”. Sokszor történetekben is gondolkodom, hajlamos vagyok meglátni egy-egy eset mögött az emberi cselekményt. És azt is megfigyeltem már, hogy sokszor történetekben lehet az embereknek legjobban elmagyarázni egy-egy nézőpontot. Olvastam róla, hogy egy pszichológiai kísérlet során egy bizonyos sorozatot nézettek a résztvevőkkel, és a sztori hatására a résztvevők a teszt végére jobban bele tudtak helyezkedni adott élethelyzetekbe. A történetek tartják össze a világot – a történelem emberek összefutó élettörténete –, és azok is változtatják meg.
kép: Bakó Gábor
Mi az, amit adni tudsz az embereknek, azáltal amit csinálsz?
Remélem, hogy úgy gondolják, valami értékeset. Az első önálló kötetem címe, ami a Napkút Kiadó gondozásában fog megjelenni, a Versek kívül és belül címet viseli majd, mert két ciklusra oszlik. A Versek belül személyesebb témákat tartalmaz, de a kötetet a Versek kívül ciklus indítja, amiben nem is a saját szemszögemből írok. Itt mások problémái, helyzetei jelennek meg. Ilyen például a Vak ember a lépcsőn című vers, de van versem egy kutya szemszögéből is. Fontosnak tartom, hogy a versek ne legyenek öncélúak. A mai költeményeknél sokszor látom azt, hogy annyira konkrét részletek jelennek meg a szerző életéből, hogy kívülálló már nem is tud igazán rácsatlakozni a műre. De persze mindenképpen meg kell találni a módot, hogy az ember valami újszerűt mondjon, vagy újszerűen mondjon el valamit. Mindez talán nem egyszerű, de emlékszem, amikor a gimnáziumi magyartanárom azt mondta, hogy a publikálás után már nem a szerzőé a műve. Akkor ez rosszul esett, de igaza volt.
Van valaki, akire felnézel, esetleg olyan művész, akit példaképednek tekintesz? Ha van kedvenc idézeted, oszd meg velünk!
Ilyet sajnos nem tudok mondani. Nagyon sok mindent olvasok, sok mindent szeretek, nincs egyértelmű kedvencem. Kortárs magyarok közül nagyon szeretem Tóth Krisztinát, kortárs külföldiből például Daniel Kehlmannt. De olyan klasszikusokat is, mint Oscar Wilde. Fontosnak tartom, hogy megemlítsek gyerekkönyv- és ifjúsági írókat is, úgyhogy hangozzon el Jacqueline Wilson és Michael Ende neve. Sokan lenézik az ifjúsági irodalmat, és tulajdonképpen erre megvan az okuk. De szerintem nem attól lettem író, amit felnőttként olvastam, hanem attól, amit gyerekként (bár Endéhez már csak tinédzserként jutottam el). Ha bárki kíváncsi, hogy kell jól írni ilyesmit, őket vegye elő.
Mi az, amire a legbüszkébb vagy, mióta ezzel foglalkozol?
Inkább sajnálom, hogy nem lehettem jelen egy elismerésnél. 2019-ben a Szárnypróbálgatók című irodalmi versenyen arany minősítésű oklevelet nyertem. Nem tudtam róla előre, csak a díjkiosztón derült ki. Sajnos nagyon beteg voltam, és nem tudtam elmenni, egy családtagom ment el helyettem. Sajnálom, hogy nem lehettem ott.
kép: Bakó Gábor
Mi motivál a mindennapokban?
Az egyik legjobb barátnőm maga is író. Tizennégy éves korunk óta rengeteget beszélünk vele az irodalmi alkotás folyamatáról. Teljesen más műfajokban ír, mint én, és az irodalmi vagy éppen filmes érdeklődése is nagyon különbözik az enyémtől, de ha történetfűzésről, karakteralkotásról és hasonlókról van szó, nagyon jól megértjük egymást. Időről időre vele beszélgetek a könyvírásról.
Zárásként kérlek mesélj kicsit a jövőbeli terveidről!
Most inkább a prózának szentelem az időmet. Igyekszem egy novelláskötetet összeállítani, és valamelyik regényemet befejezni. Régebben volt egy kreatívírás-blogom is, bár nem elsősorban tanácsokat osztottam, inkább amolyan „filozofikusabb” posztok voltak rajta az alkotásról. Ezt abbahagytam, de tervezem újrakezdeni, a nulláról, néhány régi posztot újra felhasználva. December körül pedig megjelenik a Meskete oldal által szerkesztett mesekönyv, amiben az én egyik gyerekversem, az Esődal is szerepelni fog.
Juditot szerzői oldalát megtaláljátok a Facebookon: Bakó Judit
Köszönjük Juditnak a válaszokat!
Kiemelt kép: Bakó Gábor
