Súrlódás

Súrlódás

Kölyök még a hajnal.
Játszik, elbújik, majd meghal.
Rutin szült egy porbogarat az ágy alá,
Széllel mászkál, kacag.
Biztos pontja az árnyéka,
meg kétségesen meszes lábnyoma.
Mi vagyunk. Életek óta.
Cipő orrára száradt sár most a magány.
Lekaparhatjuk, de karma mindig bennünk marad.
Ázunk testnek nevezett oldatban,
mint jég az italban egy nyári estén.
Ing a szárítón, gallérja naptól sebzett.
Hányszor  repült már gondolatban
le oda a pad rácsa alá,
beszívni a szürkeség pillanatát.
Gondolatban hányszor ugrott arról a teraszról le,
Hogy macskakövek szívják be
tetszhalott teste hamvait.
Elmenni képtelen vagy úgy mellettem,
hogy meg ne sértsd a csendet legmélyebben.

Írta: Giliga Dóra Anna 
Kiemelt kép: Pexels

Szerző:

Vendégszerkesztő
Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás