Szerdai pozitív – fele cukor, fele méz

Szerdai pozitív – fele cukor, fele méz

Mint egy hullámvasút a vidámparkban. Igen, azt hiszem pontosan olyan az életem. Soha nem lehet tudni, hogy épp milyen hangulatban ébredek – hogy a jobb lábam éri-e előbb a talajt, vagy éppen a bal. Azt sem tudom megjósolni, hogy leöntöm-e magam kávéval, vagy, hogy a nap folyamán hány rossz hír fog buldózerként berobbanni az amúgy békés pillanatokba. Kiszámíthatatlan. Egyszer fent, máskor lent, és mindeközben rendíthetetlenül kajtatok az igazi boldogság után.

De azt biztosan tudom, hogy az előbb felsoroltakat nem csak én mondhatom el magamról, hanem te is, vagy épp ő, de még az az ismeretlen lány is a 2B-ből. 

Vannak azok a bizonyos fekete napok. Igen, tudom, hogy tudod miről beszélek. Én pont a minap éltem át. Amikor a jó se jó, és a rossz ezerszer sötétebb. Amikor a hangok élesebben harsogják, hogy rosszul csinálod, hogy nem lesz jobb, és a kedvességet is sértésnek veszed. Amikor csak sírnál, de úgy érzed nincs több könnyed, és mindenért, ami valaha rosszul sült el, csak önmagadat okolod. Néha azt gondolod nincs tovább, és csak kiállnál az esőbe és villámcsapásért imádkoznál. 

És másnap mikor felébredsz, ugyanezt érzed. Nem látod a fényt, se az értelmet, sem pedig a lehetőségeket. Csak azt, hogy ez sötétség is kezd olyan állandóvá válni, mint ahogy a Nap is felkel. Tudod, én ma is így ébredtem. Az első gondolatom az volt, hogy szívem szerint visszabújnék a puha takaró alá és nem beszélnék senkivel.

Aztán elfogott egy furcsa érzés. 

Kép: https://www.pexels.com

Kép: https://www.pexels.com

Mégpedig, hogy a rosszban is ott van a jó, és nem én vagyok az, aki miatt a dolgok elromlottak. Hogy vannak, akik szeretnek, és akiknek a mosolyom segít átvészelni egy nehéz napot. Hogy talán magamat nem becsülöm semmire, és villámokért imádkozom – de valahol, valakinek a világban fájdalmat okozok azzal, hogy nem merek eleget adni. Hogy van, akinek hiányoznék, ha nem lennék ott, és van olyan, akinek szebbé tudom tenni a napját. Hogy segíthetek. És, hogy vannak, akiket szeretek és ők viszont szeretnek. 

Ezek az érzések azok, amelyek miatt érdemes kimászni az ágyból és – akár kávéfoltos pólóval, akár nem – új esélyt adni a felkelő Nap sugarainak.
Ugye tudod, miről beszélek?
A pillanatok, amikor örülsz a fénynek, kergetheted az utcán a galambokat és valaki mellett újra gyerek lehetsz. Amikor a felelősségteljes mindennapokban ott van a bohókás éned, és mersz újra nevetni a semmin, és széttárt karokkal a válladat vonogatni, hogy ezt nem tudod hogyan, de meg kell oldani. Ott vannak azok az emberek, akik miatt érdemes a miértekre merteket keresni, és akik segítenek – akár tudtuk nélkül is – a nehéz időszakokat átvészelni. Ott kell, hogy motoszkáljon benned a gondolat, hogy a mosolyod egy másik pillanatait boldoggá teheti. Hogy még ha úgy is érzed nincs tovább, mindig van miért csinálni.

Dobálózhatnék közhelyekkel, mondhatnám azt is, hogy a felhők felett mindig kék az ég, csak ki kell várni amíg elül a vihar – de én inkább azt mondom, hogy az élet egyik fele cukor, a másik pedig méz. Édes minden egyes pillanata, csak néha nem azt kapjuk, amire épp vágyunk. De mindig tanulhatunk belőle. De ha bele is ragadunk a nehézségekbe, mindig lesz valami jó, ami kihúz a bajból. A magasból néha mélybe kell zuhannunk, hogy érezzük, hogy élünk, és újra értékelni tudjuk a boldog pillanatokat. 

Vannak fekete napok. Lesznek is. De én úgy szálltam fel erre a hullámvasútra, hogy tudtam mit vállalok. A kérdés csak az, hogy megtanulom-e szeretni jó és rossz részeit egyaránt. Tudom, hogy élvezni akarom azt, amit csinálok. Szeretni akarok másokat és önmagamat is. És hogy ezt elérjem, úsznom kell az árral. Értékelnem kell a cukrot és mézet egyaránt.

 

Kiemelt kép: https://www.pexels.com

Szerző:

Rose
"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet." /John Lennon/

Szólj hozzánk!