A Gazdátlan csillagok Drew Williams első regénye. A könyvesbolti eladóként dolgozó, amerikai író egy olyan galaxis sorsát tárja elénk, amelyben egy Impulzus nevű jelenség a legtöbb bolygóról eltörölte a modern technológiát, egyeseket a robbanómotorok felfedezésének korszakába, másokat kőkorszaki körülmények közé sodorva. Kevés terület maradt érintetlen, közölük kiemelkedik a Pax szekta, amely a szerencsés véletlent égi jelnek vélte, és vérengző terjeszkedésbe kezdett, hogy meghódítsa a galaxis népét és elpusztítsa az Igazak szektáját, akik a galaxis védelmére szentelték fel az életüket. Az Igazak egyik ügynökének szemén keresztül szemlélhetjük az eseményeket, aki különleges képességű gyermekeket kutat fel a világűr különböző régióiból, ám ezúttal komolyabb feladat vár rá.
A regény világépítésében rengeteg régóta ismert elem fellelhető. Ahogy Iain M. Banks Kultúra sorozatában, ebben a regényben is mesterséges intelligenciák által irányított űrhajókon utaznak főhőseink, és ahogy Csillagok háborújában láthattuk, itt is egyéniségüktől megfosztott katonák ellen küzdenek a jók, ám akiket ott klónoknak, azokat itt paxoknak neveznek, továbbá a Tigris, tigrishez és más robotikával is foglalkozó sci-fihez hasonlóan, a testbe helyezett implantátumok és transzhumán emberek is teljesen hétköznapiak a Gazdátlan csillagok történetében. Williams kiszemezgette a neki tetsző és a regényébe tökéletesen illeszkedő összetevőket, majd egy jó ötletre alapozva megalkotott belőlük egy egyedi univerzumot. Rengeteg új fajt is megismerhetünk, már a kezdő fejezetekben is, bár olvastam már olyan történetet, amelyben az idegenek kidolgozottabbak és ötletesebbek, például Brandon Hackett Xenojában.
Az első regények gyermekbetegségei közül viszont szemet szúrt nekem pár apróság. A párbeszédek nagyon informatívak, ám gyakori volt a túlmagyarázás, amely egy idő után unalmassá tette a beszélgetéseket, vagy tudálékossá a magyarázó felet. A főszereplőnk, Kamali, egy tökös női főhős, ám a személyisége számomra kétdimenziósnak tűnt, ahogy a társainak is. Bár megvolt a maguk története és stílusa, valami hiányzott, hogy húsvér személyekként tudjam kezelni őket. Kamali legjobb barátja, az űrhajó mesterséges intelligenciája, tűnt számomra a legélőbb szereplőnek; Seherezádé gyakran megmosolyogtatott a rázós jelenetek alatt is. Persze egy cselekményre fókuszáló történetben a karakteralkotás mélysége másodlagos tényező, viszont a drámai jelenetek és a harc alatt érzett feszültség erőteljesebb, ha van kiért izgulni.
A nyelvezet pörgős és olvasmányos volt, és akcióban meg kalandban sem volt hiány. Sőt az író a pergő esemény-áradat során pihenőt sem nagyon hagyott az olvasónak, így gyakran félre kellett tennem a könyvet, ha már nem bírtam a feszültséget. Viszont a harcjelenetek nagy kedvelői, és azok, akik jobban viselik az izgalmakat, éppen emiatt gyorsan haladhatnak az olvasással, a könyv mérete ellenére is.
Összességében a zsáner nagyjaiból építkező, egy első regényhez képest igazán eseménydús sci-fi történetet olvashattam. Nyári kikapcsolódáshoz remek olvasmány. Aki szereti az űrcsatákat, a humoros szövegeket, a belevaló női főhősöket, vagy a klasszikus űroperákat, az megtalálja a számítását Drew Williams történetében.
A képek az Agave Könyvek promóciós anyagából valók
