Ahogy a víz folyékony
és elterül medrében.
Ahogy meglát az mindent,
csak éppen fejjel lefele,
ahogy belát a néni
szoknyája alà és
ahogy elring benne a
levetett fehér ing.
Ahogy az lemossa a vért
Machbeth és felesége kezéről,
ahogy utat tör magának az
anyagon keresztül
s ahogy gravitációt nem ismerve
felszívódik mint egy tánckör.
Ahogy tiszta és mucskos
egyaránt tükröződik.
Ahogy tisztában és mucskosban
egyaránt tükröződik.
Ahogy a kereszt egyszer szélben,
majd hosszúságban nyúlik,
és ahogy a színekkel felveszi
a rohanás versenyét.
Ahogy befurakodik a cipőbe,
ahogy tisztít,
ahogy megtisztul.
Ahogy felülről érkező, apró
rokon porcikái beleevődnek csöndébe,
ahogy megígézve a lapost
megkéri gyűrűivel szerette kezét.
Ahogy ez a folytonosság elül
és semmivé lesz
és ahogy féltékenységet nem látva
végignézi más trubadúr
nászéjszakáját is az ő kedvesével.
Ahogy testhez ér
és mellbimbód megfelejtkezik hanyagságáról
valamint, ahogy részemmé válik
a bőrőm itatthatóságától.
Ahogy eget néz,
és talajt táplál,
úgy öklendezed vissza
ahogy a hogy előtti
vesszőre néznél vissza.
Írta: Bartha Karola
Kiemelt kép: pexels.com
