Rendesen elhúzódott a kapcsolatom ezzel a rövidke könyvvel, ahhoz képest, hogy csak 190 oldalas, nagyon sok nap telt el az első és az utolsó mondat között. Ez viszont nem azt jelenti, hogy rossz a történet, sokkal inkább azt, hogy kell egy hangulat, egy bizonyos lelkiállapot ahhoz, hogy jobban beleélje magát az olvasó a történetbe.
Sci-fi. Ha valaki végignézi a molyos olvasmánylistámat, talál ott mindenfélét a romantikus füzettől megkezdve a steampunk regényekig, de sci-fit nem igazán. Ami miatt mégis azt mondtam, hogy szívesen elolvasom ezt a kisregényt, az a fülszöveg. Nem is a szarkasztikus humor, mert az még hagyján, hanem maga a mód, ahogy felvázolja az alaptörténetet. Olyan érzésem volt, mintha épp a kocs… kávézóban ülnék, és egy jó hideg sö… kóla mellett beszélgetnék a nagyon jó humorú barátaimmal. A fülszöveg második bekezdése ugyan semmi lényegeset nem tartalmaz, de ha a fenti példázódást vesszük, akkor az a három mondat tulajdonképpen az a rész, amikor a nagyon jó humorú barátom az agyamat húzza a folyamatos mellébeszélésével, és semmi pénzért nem térne a lényegre, holott a lényeg pont ebben a három mondatban van.
Egy virágillatú tavaszi reggelen Csongor arra ébred Londonban, hogy Magyarország eltűnt a térképről. Pár órával később kiderül, hogy a közelgő világvége megakadályozásának egyetlen módja, ha egy olasz ékszerkészítő és egy lengyel taxisofőr segítségével újraindítják az Univerzumot. Ez pedig majdnem annyira idegtépő, mint a Windows újraindítása… Na de mit keres Neumann János és David Bowie ebben a kiforgatott Mátrix-sztoriban?
A legjobb tanács, amit az apokalipszis előtti utolsó percekre adhatok, az, hogy nyírd le a füvet. Ha valami idiótának mégis sikerül megakadályozni a nagybetűs vég eljövetelét, az utolsó dolog, amivel kezdeni akarod hátralévő életed első óráját, az a fűnyírás, nem igaz? (Persze hacsak nem Forrest Gump nézeteit osztod a világról.)
A történet legnagyobb erőssége az abszurd helyzetek és a szarkasztikus humor. Ha ezt a két dolgot párosítják, a műfaj kedvelői biztos, hogy maradandó élménnyel gazdagodnak. És ha már a kisregény pozitív dolgainál tartunk, elmondhatom, hogy egy elsőkönyves író történetét tartottam a kezemben, ami abszolút nem látszik meg a történetvezetésen. Oké, vannak benne apróbb hibák (amiről lentebb mesélek is), de összességében úgy gondolom, egy nagyon erős, jól átgondolt, kerek regény ez, ami sokkal nagyobb figyelmet érdemelne. Igaz, a témája és a műfaja miatt nem hiszem, hogy rétegződne az olvasótábora, viszont remélem, néhány ember kivételt tesz, és ad neki egy esélyt.
Azt mondta, gyerekjáték volt az egész. Egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy lejárt a vírusirtó licence a fejében, de az idegosztályon pikk-pakk frissítették.
Nem voltam még Angliában, de romániaiként kicsit átérzem ezt az ,,idegen” földön egy kis hazait venni a boltból. (Bármennyire is nem érzem idegennek az országomat, imádom Magyarországot is, a magyar termékekkel együtt). Szóval amikor Csongor nem talált Túró Rudit, akármennyire is utálom (meg lehet kövezni érte). de belesajdult a szívem, és átéreztem a bánatát.
Amit személy szerint hiányoltam, az a szereplők leírása. Talán én voltam figyelmetlen, talán nem, de néha fogalmam sem volt, hogy néz ki Csongor vagy Pawel.
SPOILER!!!
Ami még nem nyerte el a tetszésemet, az a vége. Amilyen abszurdan és pörgősen kezdődött az eleje, ugyanannyira lassult le a vége, emiatt az egész lezárást összecsapottnak érzem, mintha a világproblémát egy gombnyomással intézték volna el. (Amit észak-koreai szemmel nézve talán nem is olyan lehetetlen, de itt most nem erről az országról van szó.) Hiányoltam a nagy bummot, valami olyasmit, mint a Marvel-filmekben az utolsó 15 perc, a stáblistán kívül. Ez a katarzisélmény sajnos elmaradt.
SPOILER VÉGE!!!
Amin nagyon elgondolkodtam, az a világvége-helyzet és a jelenlegi koronavírus párhuzama. Volt egy olyan jelenet a könyvben, amikor feltették azt a kérdést, hogy mikor lesz a világvége, és a szereplő kapásból rávágta, hogy 2020 májusában… Nem mindig hiszek az ilyen vészmadaraknak, de azért elgondolkodtató ez a párhuzam. Nagyon bejött még az, hogy volt néhány naplóbejegyzés a regényben, ami 2020. április 14-ére volt keltezve, ami ugye ma van. Nincsenek véletlenek, emberek. Nincsenek. 🙂
Összességében úgy gondolom, egy érdekes, humoros, szórakoztató regénnyel örvendeztette meg a magyar olvasóközösséget Kása Ferenc, s bár nem tudom, mennyire tartja a műfaj sajátosságait, egy teljesen laikus olvasót tökéletesen megnyert magának. És ha engem megnyert, mást is megfog.
IDE kattintva nézhettek és hallgathattok meg egy beleolvasót a könyvből.
IDE kattintva pedig a blogot.
