Kedves Lendületezők,
eddigi irodalommal kapcsolatos tanulmányaim során számos előadást végighallgattam már a nagy irodalmi klasszikusok körébe tartozó művekről, lusta egyetemista létemre azonban be kell vallanom, nem sokat sikerült ténylegesen elolvasnom közülük. A vizsgaidőszakban viszont mégis kénytelen voltam megtanulni a mögöttük álló tartalmi, elméleti anyagot, ami odáig vezetett, hogy nagyon sok mű annyira megtetszett a tanulás során, hogy megfogadtam, ha jó időben jó helyen nem is sikerült őket elolvasnom, de a vizsgaidőszak után biztosan belevetem magam a sűrűjébe. A „kötelező olvasmányokkal”, kapcsolatban az eddigi legfőbb tapasztalatom az, hogy általában távolinak érezzük őket és sokkal inkább tekintünk rájuk vaskos, kemény, érthetetlen művészetre, mint könnyed, tartalmas, élvezhető, értékeket hozzánk adó olvasmányokra. Éppen ezért tűztem ki azt is célul, hogy mindig valamilyen friss kiadás, újabb fordítás után fogok kutatni, biztatva erre Titeket is. Arra gondoltam, a klasszikusokkal kapcsolatos olvasási élményeimet megosztanám Veletek, itt a Lendület Magazinban, hiszen nagy az esély rá, hogy már Ti is olvastátok őket, így tudunk a művekről beszélgetni, vagy ha még nem került a kezetekbe az adott kötet, talán az összefoglalóm által majd kedvet kaptok hozzá. A Klasszikusok nyomában című sorozattal kéthetente jelentkezem majd, s minden rész végén közzéteszem a következő rész olvasmányát, hogy ha van kedvetek hozzá, együtt tudjunk olvasni. 🙂
A klasszikusok sorát Henrik Ibsen Babaszoba, avagy Nóra című művével szeretném indítani. Azért esett erre a darabra a választásom, mint „indító”, mert rövid, könnyed, jól érthető történet, viszont mégis óriási mondanivalója van. Az általam választott kötet a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg, 2019-ben, Kúnos László fordításában, s ezt a változatot ajánlanám Nektek is, ha kedvet kaptok a Babaszoba elolvasásához. Mindenekelőtt azonban szeretnék néhány adatot, érdekességet megosztani a szerzőről, Ibsenről.
Henrik Johan Ibsen 1828. március 20.-án született, Skienben. Norvég származású, főként a színház világában tevékenykedett, mint rendező, drámaíró. A modern dráma „atyja”-ként, a modernizmus egyik színházi megalapozójaként gondolunk rá. Járt Magyarországon is, a Nóra akkori bemutatójának főszereplőjével, Jászai Marival igen jó kapcsolatot ápolt. Ibsen csupa olyan témával foglalkozott, amivel nem illett ebben a korban. Középosztálybeli származású volt, éppen ezért mindannyiunk számára ismerős problémákat dolgoz fel műveiben. Középponti témája a család, a társadalom elemi egysége, ahol kicsiben megjelennek azok a problémák, amelyek az egész társadalmat foglalkoztatják.
Et dukkehjem című műve 1879-ben jelent meg, amely itthon, Magyarországon Nóra címen terjedt el. Ennek legfőbb oka, hogy német nyelvterületen szintén Nóra címen vált ismertté, mi pedig a németből fordítottuk magyarra. Szerintem azonban az eredeti „Babaház”, „Babaszoba” sokkal találóbb és sokkal inkább utal a mű fő mondanivalójára. A történet ugyanis nem konkrétan Nóráról szól, hanem a látszat, a szerepejátszás világát tárja elénk, amelynek valójában csak egy kifejezőeszköze, egy közreadója Nóra és családja, azaz Helmerék.
Vigyázat! Spoiler!
A történet egyetlen helyszínen játszódik, Helmerék nappalijában, s mindössze karácsony 3 napjának történéseit tárja elénk. A Helmer családban igen csak érdekesek a szerepek. A férj Torvald egy ideig ügyvédként tevékenykedett, azonban sikerült bankigazgatói pályára lépnie. Torvald teljes mértékben a társadalmi elvárásoknak megfelelően él, élete minden szegletét behálózzák a konvenciók, a rend, a törvény. A „nagykönyvben” megírt erkölcsi szabályokat vallja, szinte olyan szilárdan, hogy azokat még érzelmei sem képesek enyhíteni, bár szerintem még azok valószerűsége is igencsak megkérdőjelezhető. A feleség, Nóra a történet főszereplője, a körülötte zajló események készítik majd elő a végkifejletet. Nóra családban betöltött szerepe gyermeki. Férjével szembeni viselkedését főként a csacsogás, követelőzés, alakoskodás jellemzi, a férj pedig erre a szerepjátékra abszolút vevő, élvezi, hogy szabályokat hozhat Nóra életébe, hogy leszidhatja, megdorgálhatja, terelgetheti. Nem veszi komolyan, nem vonja be a család „komoly” és fontos dolgaiba, nem tekint rá egyenrangú félként. Kettejük kapcsolata teljes mértékben szerepekről, azok mögé bújásról és azok eljátszásáról szól. Ibsen ezt a fajta képmutatást a dráma első sorától kezdve az utolsóig, végig érzékelteti. Nóra és Torvald tehát 3 gyermekükkel, és a gyerekek dajkájával élik átlagos polgári életük mindennapjait, ahol látszólag minden rendben van.
Ibsen analitikus drámáinak megfelelően azonban egy nap megjelenik Nóra gyermekkori barátnője, Lindéné, ez a váratlan felbukkanás pedig egyre jobban elkezdi kibújtatni a valóságot a látszat alól. A régi barátnő Nóra férjének bankigazgatói pozícióba kerülése által segítséget remél, egy biztos állás elnyerése érdekében. Ez azonban csak úgy lenne megvalósítható, ha Lindéné egy másik alkalmazott, Krogstad munkáját venné át. A konvenciók szerint létező Torvald erkölcsileg szembekerül Krogstaddal, aki azonban pozíciója megtartásának érdekében elkezdi zsarolni Nórát egy évek óta titokban tartott üggyel. A titok egészen 7 évre nyúlik vissza, amikor is Torvald megbetegedett, s délre kellett utazniuk a gyógyulás reményében. Az utazás rengeteg pénzt igényelt, amelyet végül Nóra teremtett elő úgy, hogy kölcsönt vett fel Krogstadtól. Az adóslevélen azonban meg kellett jelölni egy „kezest”, aki felelősséget vállal, ha esetleg Nóra nem tudná fizetni a törlesztőrészleteket. Nóra akkor édesapját jelölte meg, viszont mivel az halálos beteg volt, Nóra aláhamisította édesapja aláírását a váltón. Krogstad megfenyegeti tehát Nórát, hogy ha nem akadályozza meg, hogy férje kirúgja őt a bankból, mindent elmond neki a váltóhamisításról. A történet tulajdonképpen Nóra őrlődését mutatja be, ahogy egyre inkább az őrület határán táncol. A végén, végső állapotában már ő maga kéri férjét, hogy menjen és olvassa el a levelet, amelyben Krogstad mindent elmesél. Nóra abban bízik, hogy a „csoda” végre megtörténik, férje a társadalmi elvárásoknak való megfelelés helyett felismeri, hogy felesége csakis miatta, szeretetből hamisított aláírást. A várt csoda azonban elmarad, Torvald kikel magából, majd amikor mégis megoldódni látszik a helyzet, önkívületi állapot, hisztérikus öröm tör rá, s azt kiabálja „megmenekültem!”. Nóra ezen a ponton végérvényesen ráébred arra, hogy férje nem az az ember, akinek képzelte, s csak saját magát féltette attól, hogy felesége tette miatt „mit gondolnak majd róla az emberek”. Nóra ezek után leveti jelmezét, kivetkőzik végre a hosszú ideje rajta uralkodó szerepből, s kilép a babaszobából az egyenes és valós világba -amelyet tulajdonképpen Lindéné és Krogstad képvisel-, ahol rálelhet önmagára.
Ibsen szerint mindannyian maszkokat, álarcokat viselünk, s szerepet játszunk. Foglalkoztatta az, vajon ha ezektől megszabadulunk és Nórához hasonlóan „levesszük a jelmezt”, vajon mi marad a szerepek alatt? Ibsen erre igen negatív választ ad: szerinte ugyanis semmi nem marad a látszat alatt, csak csupa üresség.
Számomra nagyon érdekes, hogy a mű több mint 141 éve született meg, ennek ellenére pedig mennyire aktuálisnak érzem még ma, napjainkban is. Vajon hány olyan helyzet vagy szituáció van, amelyben alárendeljük magunkat a társadalom által elfogadott normáknak, más emberek akaratának? Hány olyan ki nem mondott szó, meg nem tett cselekedet, félbehagyott vagy el sem kezdett ötletet gyűjtöttünk már össze eddigi életünk során, amelyeket a mások befolyása „nem hagyott” kiteljesedni?
Nagyon örülök, hogy elolvastam a Nórát. Az egyik kedvenc drámává vált számomra.
Kedves Lendületezők, Ti olvastátok már a Nórát? Nektek hogy tetszett?
A következő klasszikus olvasmányom Kosztolányi Dezső Édes Anna című műve lesz, amelyről két hét múlva beszélgethetünk a következő Klasszikusok nyomában cikkemben. Ha van kedved, lapozd át addig Te is. 🙂
Mirella
