21 éves, egyetemista lány voltam, közvetlen és könnyen barátkozó. Volt egy két éve tartó kapcsolatom, egy nálam fiatalabb fiúval. Voltak problémák a kapcsolatunkban, ennek ellenére nagyon szerettem őt, különleges volt számomra.
2019 decemberében torokgyulladással kezeltek, de mivel nem javultam, kivizsgáltattam a folyamatosan duzzadt nyaki nyirokcsomóim okát. Január közepére felállt a végleges diagnózis: Hodgkin-limfóma (nyirokcsomó daganat). Összeomlottam, mert soha eszembe nem jutott volna, hogy ez velem megtörténhet. Úgy éreztem, kudarcot vallottam az életben. Január végén meg is kezdődött a kemoterápiás kezelésem, ami egészen május elejéig tartott, tizenhat héten keresztül, két hetes ciklusokban. A barátomon érezhető volt, hogy képtelen azonosulni a helyzetemmel. A lelkem mélyén nagyon szerettem volna, ha a vizsgálatokon, műtéteken, kezeléseken is ott van, ha fogja a kezem, és végig támogat, de nem tette. Ő ugyanúgy kezelt engem, mintha egészséges lennék. A második kezelésem éppen Valentin napon volt. Azt még együtt töltöttük, de a rákövetkező héten szakítottunk. Irtózatosan nehéz volt, össze voltam törve. Nem haragudhattam rá, fiatal volt, valószínűleg elmenekült a probléma elől. A továbbiakban nélküle kellett szembenéznem a betegségemmel. A családom és barátaim azonban teljes mértékben mellettem álltak. Utáltam a kezeléseket, tudtam, hogy mindig csak egyre rosszabb lesz, ahogy telítődik a szervezetem a mérgekkel. Keveset mosolyogtam, nem voltam már az a vidám lány, mint azelőtt. A hajam drasztikus hullása viselt meg leginkább, ugyanis számomra a haj a nőiesség legerősebb szimbóluma.
A kezelések utáni két hónapban sokat szorongtam, szégyelltem magam. két hónap várakozás után, július elején végre keratinos hőillesztéssel visszarakhatták a levágott hajamat póthaj formájában, ekkor kezdtem el újra élni. A családomnak és a legközelebbi barátaimnak hála elég erős voltam, hogy legyőzzem ezt az undorító betegséget.
Az is egy teória, hogy egy vírus szövődményeként alakult ki bennem a betegség, de kapcsolódhatnak hozzá lelki, mentális és karmikus okok is, ezek felkutatása magunkban nagyon lényeges. Ezzel e betegséggel üzent a testem, hogy változtassak. Ami nincs rám jó hatással, attól szabaduljak meg. A betegség után száznyolcvan fokos fordulatot vett az életszemléletem, megtanultam jobban értékelni az életet. A párkapcsolatokban azóta sem igazán mondhatom szerencsésnek magam. A történtek miatt nehezen mutatom meg magam, képtelen vagyok a falat leengedni, amit magam köré építettem. De nem szabad feladnunk.
Nem mondom, hogy most már mindenről pozitívan gondolkodom, de rajta vagyok, hogy a számomra helyesebb utat járjam. A betegség inkább egy útelágazás volt az életemben, ami kellett ahhoz, hogy más úton menjek tovább, mint amin eddig gyalogoltam.
A kezelési időszakban pszichológiai, tudományos könyveket olvasgattam arról, hogy hogyan tudnám egészségesebbé varázsolni az életem egyes területeit. Ekkor mentem bele mélyebben a tudatos bőrápolás és az egészséges táplálkozás rejtelmeibe.
kép: Vereckei Niki
Végül sokat gondolkodtam azon, hogyan is zárhatnám le magamban a betegségem. Az ember az idők kezdete óta talál módot arra, hogy kifejezze magát valamilyen külső ismérvvel. Ilyen célt szolgálnak a tetoválások is. Ez ösztönzött arra, hogy a betegségem emlékére és a saját magam motivációjára megcsináltassam első kis tetkómat, az „invincibile” (olasz szó, jelentése: legyőzhetetlen) feliratot a végén a nagy lelki erő és energia szimbólumával, egy hullámmal.
Ez az írás az „Invincibile – A legyőzhetetlen” című kis könyvem rövid összefoglalása. A könyv részletes történéseket, mély lelki fejtegetéseket, a betegséggel kapcsolatos információkat, tudatos életmódi tanácsokat tartalmaz. Blogom címe, amelyben bemutatom a könyvemet, és minden fejezetből kiragadok néhány gondolatot egy-egy bejegyzésben: Invincible – Legyőzhetetlen
Írta: Vereckei Nikolett
Kiemelt kép: pixabay
