Egy kettétört nyugtató elég
És elmúlik a fájdalom.
Nem is fájt semmi,
Mert azóta vagyok hipochonder,
Mióta ragadós volt a pillantásod.
Az igazság az, hogy kést szúrtál
A szívembe, amíg a pupilládat néztem.
Valójában nem vérzett a seb
Még belül sem,
Ott talán csak a szúrás nyoma maradt meg,
Mégis sok vérlemez kellett ahhoz,
Hogy bevarasodjon.
Bent a semmivel futsz versenyt,
Bár lehet, hogy a semmiről
Több mindennek kéne,
Eszembe jutnia, mint rólad.
Nem maradt más, mint addig várni,
Amíg a gondolkodás is csupán
Pótcselekvéssé degradálódik.
Nem maradt más, mint addig gondolni a semmire
Amíg nem jön elő az a szellemkép,
Ami mindig is kísérteni fog
A másik életemben, ahol kiderül,
Hogy Alzheimer-kórban szenvedek.
(kiemelt kép forrása: Pinterest)