December 18.

December 18.

A szobában kuporogva talált rám ez a mindennél hatalmasabb, égig érő nyugalom. A rádió nem szól, a tv zaja sem hallatszik át a szomszéd szobából, semmi sincs, ami felébresztene a kora decemberi álomból. Hatalmasabb ez minden eddigi képzelgésemnél.
Megöl ez a csend.
Soha nem tudnék elképzelni ennél mélyebb és nyomasztóbb lélekháborgást. Mikor nincs semmi, az égegyadta világon semmi, ami megálljt parancsolna a rosszakaró gondolatoknak. Mert belül háborogsz. Mi ellen lázadsz tulajdonképpen?-teszem fel a kérdést magamnak annak ellenére, hogy a válasz minden eddiginél egyértelműbb. Majd folytatom magamhoz:
Dühös vagy. Dühös vagy, most, mikor minden létező atom körülötted ilyenkor megnyugszik. És ez mégjobban felbosszant. Háborogsz, majdnem megőrít ez a szokatlanul mély, mindenre rátelepedő csend. Idegesít, hogy még az ablakon sem hallod, hogy egy-két eltévedt esőcsepp koppanna. Tudod, ez hó. Hangtalanul hullik, tisztán, és zavarba ejtően békésen. El tudod képzelni? Egyetlen pehely is hatalmasabb, nemesebb nálad, minden egyes hópehely földreérkezése méltóságteljesebb valamennyiünknél. Fogadd el, hogy most minden lelassul. Egy ideig nem fogsz száguldozó autókat hallani az utcában, nem látsz kapkodó, kétségbeesett embereket a bevásárlóközpontban, nem lesznek durva “puskásfilmek“ a tv-ben. Ezek a dolgok egyszerűen meg fognak szűnni körülötted egy jó ideig. Mert miután felhagytál a háborgással, és beleegyeztél abba, hogy jó dolgok vegyenek körül, már nem fogod tudni észrevenni a rosszat, a piszkosat, a durvát. Ezért olyan nyugodt és békés most minden. Az emberek megtanultak elengedni és elfogadni, idővel mindenki megtanulja értékelni a csendet. Talán neked kicsit több idő kell hozzá, de ez nem feltétlenül baj. Elvégre -ha ebbe is jobban belegondolsz- erre is rájöttél magadtól. Szóval, most hagyj fel minden háborgásoddal, és menj, nézz ki az ablakon!

large
Felkapom a fejemet, és összekuporodom az udvarra nyíló üvegajtó előtt. A rádió még mindig nem szól, hát dúdolni kezdek valami egyszerű kis dallamot, majd lehető leglassabban mézet csurgatok egy csésze forró teába. A bennem szétáradó nyugalom ellazít, megköti minden izmomat, tompítja a reflexeimet, ez egy kicsit megijeszt, de végül megállapodom abban, hogy ez jó nekem.
Bárcsak itt lennél.. Bárcsak megzavarnál. Bárcsak veled hallgathatnám, ahogy a hangtalan hóesés nagy robajjal, lavinaként zúg bennem.
December, kérlek, légy türelmes hozzám..

Szerző:

Károly Dorka
Ott vagyok valahol a népzene és rock között, egy zongora és egy mikrofon mögé bújtatva, verseskötetek és divatlapok alá temetve, fényképezőgéppel bohóckodva mindenhol, Marilyn Monroet és Audrey Hepburnt bálványozva, és vintage ruhákat aggatva magamra. Ja, és persze kell lennie valahol egy rúzsnak is. ;)

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás