Forrás:Weheartit
Most van a tiszta lap, a nagy fehérség, ami körülölel. Színeim már vannak, csak még a kezem nem mozdul. Félek, hogy túl sok lesz, hogy majd egyszer a nap kifakítja vásznam és minden elveszik. Hogy majd újra olyan álmokból ébredek, amiknek nincsen jövője. Túl sok ez néha. Inkább állok egy helyben, és nézem a rohanást. Én vagyok kívül álló, a körhinta tovább forog. Csak mosolygok rájuk, látom őket és ők visszanéznek belém. Álmok kergetése helyett most az egyszer élek. Még nem ismerem ezt az életformát, de szerintem tanulható. Még nem tudom megszokni az el nem múló perceket, a visszatérő csókokat, a kezet, ami mindig ott van. Még zavaros a víz, amiben ülök. Nyújtod a kezed felém, próbálsz megtanítani úszni, csak előtte még nyelnem kell egy nagyot. Menni fog. Mert ez most más. Életrevalóbb.
Mert idevezettek az utak, hogy legyen lehetőségem ezt értékelni. Másképp esély se lett volna rá. Látom magam mögött a felégetett utat, ami egykor a mindent jelentette. És már kitisztulva gondolok rá. Nem fáj, csak ott van. Kegyetlen egymásba marások, reszkető félelmek, túláradó érzelmek, a mindennapos hiány. Egyszer csak elég volt és másra vágytam. Így ébredtem egyik reggel, pedig talán még nem is akartam.
És most itt vagy, mert itt kell lenned. Úszni tanítasz, az életnek nevezett vízben, én meg próbálok jó tanuló lenni. Talán menni fog, mert ott vagy, ha süllyedni készülnék. És ez most olyan nekem, mint a levegő. Szükség van rád, mert akkor jöttél, mikor épp feladtam és elengedtem és azt mondtad soha többé nem mész el. A szabadság, ami összeköt minket. Ez nem enged elveszni a sötétségben és ez tart életben is. Nincsenek összeütközések, véres csaták, szótlan napok. Megértésből építünk házat, őszinteséggel festjük ki és szerelemmel otthonosítjuk be. És imádom ezt az életnek nevezett valamit, amiről már nem csak beszélünk, mert napról napra továbbhajt és megmutatja, hogy milyennek kellett volna mutatnom magam a kezdetektől fogva. Nem fojtom el magam, nem küldök hamis mosolyokat feléd és már tudom mi az igazi őszinteség. Már a múltamtól se sajnálok semmit. Minden az enyém és ma már boldogan nyitom ki az emlékek szobáit. Ma már be tudom csukni az ajtót, miután beköszöntem.
