Ősz – Füleki Boglárka novellája

Ősz – Füleki Boglárka novellája

Amikor kinéztem az egyetem ablakából a színes falevelekkel borított sétányra, rögtön a kezemben éreztem a forró tea melegét, a nyakamban pedig a vastag sál simogatását. Ősz van. Kétségkívül eljött az ősz. A cserépkályha melletti hangos nevetésekkel teli beszélgetések, a falevelek gyűjtögetése, gyönyörű nők divatos sapkákban és a kisgyermekek édes piros orrocskája, amitől rögtön mosolyra görbül a szám. De azon a napon, mintha a lelkemben is bekövetkezett volna a változás. Egyszerre éreztem nyugalmat és izgalmat. Zaklatott voltam. Azt mondják, megérezzük, ha valami történni fog, de én nem csak éreztem, én tudtam…

Koromsötét volt már, mikor elindultam az egyetemről. Magam mögött akartam hagyni végre ezt az egész „nehéz” hangulatban telt napomat. A rakpart felé sétálva, észrevettem, hogy követnek. Először nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet, hiszen ismertem a férfit. Tudtam, hogy már egy ideje érdeklődik irántam, de amikor egyre idegesebben próbálta velem tartani a tempót és közeledett felém, megijedtem. Beleborzongott a testem és remegett a lelkem. Egyre erőteljesebben szedtem a lábam, már szinte rohantam. Éreztem, ahogyan hideg levegővel telik meg a tüdőm. Ziháltam. Szinte már nem kaptam levegőt. Nem akartam hagyni, hogy utolérjen, de akkor már késő volt, nem tudtam tovább védekezni ellene. Hirtelen megragadta a kezem, és tekintetével fürkészte a tekintetem. Lélegzet visszafojtva figyeltem a lényét, testének és lelkének minden apró zördülését. Ki Ő? Mit akar? És miért pont én? Mozdulni alig tudtam a rettenetes félelemtől. A fülembe súgta, hogy ne féljek, csak haza szeretne vinni. Tudom, rettenetesen hangzik, de hangja hallatán nem undort, hanem izgalmat keltő rémületet éreztem. Úgy láttam jónak, ha próbálok higgadt maradni, hiszen a sorsom elől nem menekülhetek. Ha ellenkezek csak még jobban fog fájni és nem akartam, hogy így legyen.

Már a kocsijában ültünk, amikor eltévedtünk, illetve ezt mondta, de mindent ügyesen kitervelt előre, hiszen mégiscsak egy bűnözőről van szó. A belvárostól már messze voltunk, az utcákon egy lélek sem járt arrafelé. Ijesztően nagy csend volt. Egyedül csak a szapora lélegzetvételét és a vad szívdobogását hallottam. Egyre idegesebb lettem, szinte már véresre harapdáltam a számat. Elkezdte simogatni a combom. Remegett a lábam és libabőrözött a testem. Majd megsimogatta az arcom, és egyre közelebb hajolt. Óriásira dagadt a gombóc a torkomban. Minden porcikám megbénult, még a hangszálaim is. Nem bírtam megszólalni. Nem ment. Nem jött ki hang a torkomon…

Tudtam, hogy megfog…megfog csókolni. Tudom ki Ő…

A férfi, aki elrabolta a szívemet, felgyújtotta bennem az eddig ismeretlen szenvedély lángját és kiölte belőlem a józan ész csíráját…

 

Írta: Füleki Boglárka

Kiemelt kép: pexels.com

Szerző:

Vendégszerkesztő
Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás