színek-, formák-, hangulatok kavalkádja – interjú Richter Dénessel

színek-, formák-, hangulatok kavalkádja – interjú Richter Dénessel

“Mikor rátaláltam ezekre az alkotásokra, úgy éreztem mintha Csodaországban járnék.
Beszippantott a színek-, formák-, hangulatok kavalkádja.
Egyszerűen tökéletes, minden a helyén van, pont ott, ahol lennie kell. A sok kis apró rész dalolva karol egymásba és áll össze csodás egésszé, mintha valaki egy világ görbe képét tartaná eléd.” 

– Pontosan ezzel indítottam azt az ajánlót, amit két hete olvashattatok Richter Dénesről és munkáiról, most pedig végre elhozhattam Nektek a vele készült interjút is. 

Mikor jött el az életedben az a pillanat, amikor úgy érezted, hogy neked mindenképp alkotnod kell? Mióta foglalkozol komolyabban a rajzzal, festészettel?

Úgy gondolom, hogy ezt a pillanatot nem lehet egy konkrét dátumhoz kötni.
Egy biztos, hogy egészen kis korom óta firkálgatok különböző figurákat papír cetlikre, lapokra. Füzeteim minden oldala ki volt dekorálva az akkori kedvenc rajzfilmkaraktereimmel. Emlékszem, már 6 évesen volt egy határozott elképzelésem, hogy mi szeretnék lenni, ha felnövök: rajzfilmrajzoló. A mai napig nem bántam volna meg ezt a döntésem, de mára a rajz inkább csak hobbi, mintsem hivatás a jelenlegi munkahelyem mellett.

Sajnos már a régi rajzok, amiket kissrác koromban követtem el, nincsenek meg, pedig nagyon szívesen kielemezném őket idősebb fejjel.

A rajzzal talán 2005 őszén kezdtem el komolyabban foglalkozni, amikor úgy döntöttem, hogy abbahagyom a gördeszkázást egy kis időre. Mindenképp kellett találjak magamnak egy hobbit, tartósabb elfoglaltságot – ami újra a rajzolás lett és a mai napig az életem egy nagyon fontos részévé vált.

Képezted valahol magad, vagy csak saját magad mestere vagy?

A családban apu rajzol nagyon jól, talán tőle is örökölhettem jó géneket a rajzoláshoz.

Másodlagos, hogy általános iskolában rajz tagozatos voltam, ott emelt óraszámban tanultam rajzolni. Sokat rajzoltattak velem különböző tárgyakat, dobozokat, csendéleteket, de ezekkel a rajzokkal most már nem tudnék azonosulni. Arra mindenképp jó volt, hogy jobban eltaláljam az arányokat, megtanuljak jobban árnyékolni, térben látni.

Érettségi előtt gondolkoztam, hogy valami kreatív irányban kellene tovább tanuljak, ezért beiratkoztam egy informatikai suliba, ahol 1 évig csak és kizárólag weboldal grafikát, programozást és kiadványszerkesztést tanultam. Belekóstoltam a digitális alkotásokba, sok információt kaptam a számítógépes grafikákról, viszont a szívem mindig a hagyományos rajzoláshoz húzott.

Elsősorban milyen technikákkal dolgozol? Melyiket szereted leginkább?

Legtöbbször hagyományos grafit ceruzákat a keménytől az egészen puháig (HB – 6B), színes ceruzákat, tűfilcet használok. Mostanában egyre több rajzomat az akvarell ceruza, illetve vízfesték segítségével készítem el, ezek inkább a hátterek és az elmosott részeknél figyelhetők meg.

Középiskolás éveimben otthon többször rajzoltam szénnel, de valahogy ennek a technikának a használata abbamaradt. Bár az sincs kizárva, hogy valamikor újra kedvet kapok hozzá.

Milyen körülmények között szeretsz alkotni? Esetleg van kedvenc helyed, ahova elvonulsz?

Általában otthon rajzolok az asztalomnál, nyugodt körülmények között, halk, kellemes zene mellett. De a csönd is nagyon jó hatással van rám. Nem igazán vagyok az a fajta, aki kivonul a természetbe pár ceruzával vagy ecsettel a hóna alatt. Ettől függetlenül tény, hogy rengeteg állat, természet motívum jelenik meg a rajzaimon, ezeket többnyire utazás, kirándulás vagy pihenés közben találom ki.

Az alkotásaidat akár órákig lehet nézegetni és megfejtést igényelnek.
Mi inspirál? Honnan jön az ihlet?

Az inspirál, hogy valami újat hozzak létre, eltérőt a megszokottól, esetleg nem bánom, ha meghökkentő is egyben. Ez számomra a rajzolás lényege. Most már nem tudnék olyat lemásolni, amit más már megálmodott, kitalált, lerajzolt.

Az szeretném elérni, hogy a képeim hangulatát egyértelműen ne lehessen meghatározni – ellentéteket egymás mellé helyezni, szomorú dolgokat színesen megrajzolni.

A munkáimmal egyfajta üzenetet szeretnék kézbesíteni, amit többnyire másképp értelmeznek az emberek. Több rajzomban szerepel ritka, vagy sajnos kihalóban lévő állatfaj, akikre fel szeretném hívni a figyelmet. Ilyen például a narvál, akiket csak és kizárólag az agyarukért vadásznak és számuk napról napra csökken.
Minden rajzom először fejben születik meg, hagyom, hogy a fantáziám legyőzze a valóságot, amihez sokszor csak egyetlen kis „szikra” kell: legyen az egy nővény, állat, fa, stb. (vagy ezek egy része), Ezután fejben összeillesztem őket egy képpé. Ha ez megtörtént, csak leülök és megrajzolom, ami többnyire a könnyebbik része már a dolgoknak.

Magadnak vagy másoknak alkotsz elsősorban?

Is-is. Ha megkérnek, hogy rajzoljak egy portrét valakiről, akkor megcsinálom, de ez nem kapcsol ki annyira.

Igazából nagyobbra tartom az ötleteimet, mint a rajzolási technikámat – mert tudom, hogy hagy egy-két kivetnivalót maga után.

Tehát visszatérve a kérdésre: a munkáim többsége otthon van a falra fellógatva, de örülnék, ha egyszer egy kiállítás keretei közt is megmutathatnám a nagyvilágnak.

Ha magadról és a műveidről kéne beszélned, mit mondanál?

Soha nem szerettem jellemezni magam szóban, mert nem biztos, hogy megfelel a valóságnak, amit gondolok magamról.
Ha mégis be kéne mutatnom magam, akkor egy megbízható, kedves, többnyire csöndes, ugyanakkor határozott embert mondanék az élet minden területén. Egyébként szeretek a héttérben lenni, kicsit elvegyülni a tömegben, nem kitűnni a viselkedésemmel, öltözködésemmel.

A munkáimat soha nem szeretem megmagyarázni, befolyásolni a nézőt az egyéni véleményemmel. Biztos vannak olyan dolgok, részletek, amik tudat alatt véletlenül készültek és még én sem vettem észre őket.

Van olyan alkotásod, ami különösen közel áll hozzád? Ha igen, miért?

Legközelebb talán a szarvasos rajzom áll hozzám, amit tavaly márciusban a születésnapomon készült el. Ez a munkám fejezi ki legegyszerűbben az elmúlást. A szarvas egyfajta szimbólum az élet és halál bemutatására.

Közel áll a szívemhez még a macskás rajzom, amit idén tavasszal fejeztem be. Ezt az alkotást nehezebb lenne körülírni, talán nem is tudnám. A macskával az volt a célom, hogy kicsit meghökkentsem az embereket egyetlen érzékszerv átrendezésével.

A rajzaidon sokszor jelennek meg emberek. Ennek van valami jelentősége számodra?

A rajzaim többségében valóban szerepelnek emberek, de inkább a természet motívumok dominálnak. Ilyenek a fák, állatok és a virágok.
Véleményem szerint az ember csak másodlagos funkciót tölt be a munkáimban. Az ember és természet kapcsolatát szeretném megjeleníteni a rajzokban, ami sajnos nem mindig pozitív. Gondolok ilyenkor a környezetszennyezésre, állatok kiirtására, pusztítására.

A képeimben megtalálható női személynek is komoly jelentősége van.
Sokszor csak egy apró részletét, szemét, kezét rajzolom bele a képbe, de legtöbbször profilból ábrázolom. Célom, hogy ne helyeződjön rá a hangsúly, de mégis észrevehető, elgondolkodtató legyen.
Nem tagadom, hogy ez a nő egy élő személy és nagyon fontos szerepet tölt be az életemben.

Mennyi időt vesz igénybe egy-egy ilyen csodás kép elkészítése?

Általában sok időt vesz igénybe. Ez függ a rajz méretétől, részletességétől, színek számától, stb. A legutóbbi légballonos képem 42 x 88 cm nagyságú, aminek az elkészítése legalább 40 órámba telt, ha nem többe. Talán ennél még több időmbe fog telni a mostani – sajnos még csak félkész rajzom, amit a közeljövőben publikálni fogok az oldalamon.

Számomra mindig érdekes, amikor egy művész megjeleníti saját magát. Elgondolkodtató, hogy miért pont így és ilyennek látja az arcát, személyiségét.
Az oldaladon láthatunk egy önarcképet is. Ezt mikor és hogyan készítetted?

Az önarckép 2014 februárjában készült A3-as méretben. Ilyenkor szeretem belevinni – mint minden más rajzomba – a saját stílusomat, kedvenc színeimet, árnyékolási módszeremet. Bizonyos részeket jobban kihangsúlyozni a különböző színekkel, stílussal.

A finom vonalak, arányok kivételével itt sem szeretném a valóságot visszaadni, arra úgy gondolom, hogy ott van a fényképezőgép.

Ezért sem értettem soha azokat az embereket, akik arra törekednek egy portré rajzolásnál megszólásig hasonlítson az illető egy fényképre. Ha egy rajz nem nyújt többet, valami mást, mint egy fénykép, akkor az szerintem kidobott idő.

Meg tudnád fogalmazni, hogy mit jelent számodra az alkotás?

Alkotni nekem annyit jelent: kikapcsolódni, bizonyos üzenetet küldeni, mosolyt, esetleg könnyet csalni más ember arcára. Ha ez meg van, akkor már úgy érzem, hogy volt valami célja annak, amit csinálok. Elég kritikus vagyok magammal szemben, soha nem vagyok megelégedve a saját munkáimmal. Minden rajzomban van valami, ami nem tetszik, de ez is motivál egy jobb munka elkészítéséhez.

Úgy gondolom, olyan, hogy kész rajz nincs. Csak késznek nyilvánított rajz van.

Mik a legfontosabb dolgok, értékek az életedben? Mi tesz boldoggá?

Szeretem azt érezni, hogy van célom, tervem, súlya annak, amit csinálok. Ez vonatkozik az élet bármelyik területére, munkámra, ami független a rajzolástól, alkotástól.

A boldogság szerintem elég komplex kérdés. Úgy hiszem, hogy az apró boldogtalan pillanatokkal, napokkal is lehetünk igazán boldogok, csak felfogás kérdése.
Úgy gondolom feltétel nélkül szeretni csak az tud igazán, aki a legjobban vágyik a szeretetre, nem?

A környezeted támogat az alkotásban? Milyen visszajelzéseket szoktál kapni az emberektől?

Szerencsésnek tarthatom magam, mert a közvetlen környezetem maximálisan támogat.

Többnyire pozitív visszajelzéseket kapok, dicsérik a színeket, formákat, ötleteket, de természetesen nem minden ember.
Aki egy kicsit is foglalkozik rajzolással tudja, hogy nem szabad csak a jó véleményeket elfogadni: meg kell hallgatni a negatív építő kritikákat is, mert ezek visznek előre igazán.

Mik a jövőbeli terveid? Hol és hogyan képzeled el magad 5-10 év múlva?

Szeretném a céljaimat elérni, kiegyensúlyozott lenni, megtalálni azt az irányt, amiben a legjobb vagyok.
Szeretnék új embereket megismerni, kapcsolatokat szerezni, továbbra is sokat rajzolni, alkotni, családot alapítani.
Tovább szeretném adni azt a tudást a környezetemnek, amiket az évek folyamán szereztem.

Addigra rengeteg új rajzzal szeretnék előállni, kiállításokon, eseményeken részt venni, élményeket szerezni. Jó lenne nyomot hagyni magam után, valami maradandót létrehozni a rajzaimmal, munkáimmal.

Köszönöm szépen Dénesnek a válaszokat és a közös munkát! Remélem az interjú kellően felkeltette az érdeklődéseteket és követni fogjátok őt a továbbiakban! 🙂 

Szerző:

Klau
"talán csak azokat keresem, akiket én is félek majd elveszíteni."

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás