Ray Bradbury a 20. század egyik legnagyobb és legismertebb science fiction írója és gondolkodója volt, és kortársához, Philip K. Dick-hez hasonlóan neki is számos írását adaptálták filmre. Bár fő profilunk a fiatal és feltörekvő alkotók megsegítése, a mi magazinunkból sem maradhatott ki egy ilyen nagy hatású író munkássága, ezért olvashattátok tavaly a szerző Az Illusztrált ember című kötetének újrafordított változatáról. Ezúttal is egy felújított, sőt feldúsított kiadást fogok górcső alá venni, ami nem más, mint az eredetileg 1946-ban kiadott és utána számos újrakiadást megélt Marsbéli Krónikák novelláskötet, amelynek ezúttal nemcsak a törzsszövegét, hanem eddigiekkel ellentétben a teljes változatát kézbe veheti az olvasó az Agave Könyvek jóvoltából.
Amikor a kötet elkészült, a második évezred még csak távoli disztópikus rémálomnak tűnt csupán, a világháborúk hatására az emberek többsége rettegett egy mindent elsöprő atomháborútól. A novellákra rányomja a bélyegét ez a baljós hangulat, és olykor fel is csillan a remény, az keserédes ízt hagy a szánkban. Régóta foglalkoztatja az emberiséget, hogy létezik-e élet az univerzumban máshol is, és egy időben a Mars volt az egyik fő ihletője a földönkivüli életről szóló történetnek (pl.: Edgar Rice Burroughs Mars-ciklusa, vagy Philip K. Dick regénye, az Időugrás a Marson), de még a mai napig jelennek meg történetek a bolygóval a középpontban (pl.: Andy Weir: A marsi).
A Marsbéli Krónikák kötete két nagy egységre van szedve, az eredeti novellák csokrára, amelyben kronológikus sorrendben szerepelnek naplóbejegyzésszerűen az írások, valamint További marsbéli krónikák részre, amelyben több olyan történet is helyet kapott, amelyet már olvashattunk itt-ott a szerző más köteteiben. Így egy egészen vaskos, csaknem ötszáz oldalnyi olvasnivalót kapunk a Mars képzeletbeli világából.
A kötet első része több sikertelen expedíció történetét mutatja be, nekem különösen A földi emberek és A harmadik expedíció története tetszett ezek közül. Földi és marsi szemszögből is láthatjuk, hogyan jelenik meg az idegentől, a valami újtól való izgalom és rémület, mit vált ki, ha egy idegen kultúrával kerül szembe a másik. De nemcsak külső ellenségekkel kell szembe néznie az új világ felfedezőinek, számos elmebaj, meg a magány és a honvágy is tizedeli a népet. És amikor már kezdenék otthon érezni magukat, mindig történik valami, ami megrengeti a képlékeny biztonság érzését. A novellák többsége rámutat az emberi gyarlóságokra, az önzőségre és a más fajokra kevésbé jellemző agresszióra, hiszen hiába utazik egy másik bolygóra, önmaga ellen nem menekülhet el senki sem. Vajon képesek vagyunk a változásra, a beilleszkedésre, vagy mindent a saját arcukra akarunk formálni? Ám akadtak írások, amelyek az együttműködésről, a szeretetről és a szerelemről szóltak, amik nemcsak a földiek, de a marsiak sajátja is. A Mars-lakó és a Szerelem írások ebből a szempontból nagyon szívhez szólóak voltak. Bár mindegyik novella új gondokat és új szereplőket mutat be, akadnak visszatérő szereplők, visszatérő problémák, amelyek hidat képeznek hosszabb-rövidebb terjedelmű, negyvennyolc novella között. Ezek közül A Mars elveszett városa lett a kedvencem, ahol régi karakterek és új, elvont művészlelkek is szerepet kaptak nem mellesleg olyan szép hasonlatokat és igazságokat tartalmaz, amely szépirodalmi magasságokba emeli azt.
Bár Bradbury írásai hetven-nyolcvan évvel ezelőtt születtek, még mindig tartalmaznak olyan mondanivalót, ami mélyen elgondolkoztatja vagy elvarázsolja az olvasót, és ha hiszünk abban, hogy számos valóság létezik, egy olyan párhuzamos dimenzióban, amiben az emberek meghódították a naprendszerünket és sor került egy újabb nagy világháborúra, akár így is alakulhatott a történelem. A Marsbéli krónikák egy ínyencség azoknak, akik szeretik a múlt századi science fiction világát, de azok is találhatnak benne érdekes olvasnivalót, akik inkább az újabb hullám fantasztikumát szeretik.
Ha tetszett az ajánló, a könyvet itt szerezheted be:
Minket pedig ezen a linken támogathatsz
