A Molly Southbourne feltámadása a Molly Southbourne ezer halálának folytatása, amely Tade Thompson, afrikai származású londoni pszichiáter és író fejéből pattant ki. A többszörösen kitüntetett szerzőnek ez a második magyar nyelven megjelent regénye, vagyis inkább kisregénye, hiszen pár óra leforgása alatt kiolvasható. Én is így jártam. Le sem tudtam tenni, kivégeztem, pedig még egy hete sincs, hogy megjelent!
Nincs olyan, hogy egy harc becsületes vagy aljas. Ez a különbségtétel a gyengékké vagy az alkalmatlanoké. Egyedüli célod a túlélés, amit csak úgy tudsz elérni, ha minden egyes összetűzésből győztesként kerülsz ki. Ha mindent felhasználsz a környezetedben, ha minden egyes mozgósítható izmodat beveted a célod érdekében, megszeged az összes esküdet, családost okozol a barátaidnak, homokot szórsz a szemekbe, de győzöl, és győztesként távozol. A szabályok betartását meg hagyd a sportcsarnokokban fellépő vándorszínészekre.
Az első részből már ismerjük a főszereplőt, de van egy kis csavar az előző kötet végén, így a narratíva is változik. Míg az első könyv első szám harmadik személyben meséli el a történéseket, a második közelebb hozza az eseményeket, egyes szám első személyben, Molly elmondása alapján tapasztalhatjuk meg az eseményeket.
Ebben a kötetben a beleivódott ösztönök, szülői intelmek értelmüket vesztik, mert változik a lapjárás. Főszereplőnknek meg kell tanulnia alkalmazkodni az új körülményekhez, miközben már nem önmaga másolataival küzd, hanem egy összeesküvés-elmélet kulcsfigurájává válik, és arra is rádöbben, hogy a problémájával nincs egyedül.
Csökkentem az energiafelhasználásomat, fegyverem a lustaság.
A fekete humor ismét megszínesíti az agresszióba torkolló, nyersen fogalmazott lapokat. Nekem külön öröm volt, hogy Down professzor dokumentációjába is bepillantást nyerhetünk. Felcsillant a szemem és izgulni kezdtem azért, hogy Molly és halálraítélt, egykori szeretője ismét találkozzon a történet végén. Öröm az ürömben, hogy elég groteszk körülmények között történik mindez. Happy end? Ugyan! Ez nem az a történet, ne is álmodjunk róla! Bár az is igaz, hogy kevesebb hemoklón pusztul el, mint az első felvonásban, cserébe paranoid téveszmék és hallucinációk törtnek Molly-ra, aki emiatt a pszichiátriát is megjárja:
– Szeretném megszúrni Jézust – szólal meg egyik este Gen a szobájában.
– Miért? – kérdezem. – Mit ártott ő neked?
– Semmit. Csak szeretném megvágni, hogy megihassam a vérét. Mindig is érdekelt, milyen bor lenne.
Összességében a Molly Southbourne feltámadása hozza az előző kötet színvonalát és hangulatát, de még bőven marad titok és megmagyarázni való egy következő kötet erejére is. Elmélyedni nincs idő az események sodrásában, pedig pár történést, vagy lelki tényezőről szívesen olvastam volna hosszasabban, viszont pár órás kikapcsolódásnak, szórakozásnak nagyszerű volt ez az olvasmány. Tovább is eléggé weird, kicsit sci-fi, máskor meg akció, szóval azoknak is tetszeni fog, aki szeretik, ha a zsánereket ötvözik.
Köszönöm a recenziós példányt az Agave Könyveknek!
Ha tetszett az ajánló, a könyvről még itt olvashatsz:
