A Férfi szivarra gyújtott,mint minden este. A napközben erős és sikeres férfi, a csillagok felragyogtàval a szokàsos rituàléval zàrta napot. A Férfi a bàrszekrényhez lépve töltött egy italt magànak,elővett egy darabot a kedvenc szivarjàból,majd egyszerű,de kényelmes ruhàjàban kiült tengerparti hàzànak verandàjàra. A nàpolyi tenger halk moraja a sós levegő hàtàn libbent be hozzà. A hold aznap is gyémántként ragyogott az égen. A Férfi kifújta szivarja füstjét,amely édeskés ködbe takarta a tàvolban ringatózó halàszhajók sziluettjeit.A Férfi arcán könnyek gördültek végig,majd dús fekete szakàllàn jàtékos kergetőzésbe kezdtek,ahonnan a puha homokban landolva ért véget utazásuk. A Férfi sírt. Ez sírás azonban más volt,mint egy gyermek síràsa elveszett jàtékáért,vagy egy szerelmes fruska kínja kedvese miatt. A Férfi ugyanazon a módon sírt,ahogy évezredek óta csak a férfiak sírnak. Ezekben a könnyekben benne volt az elvesztett csata vàdoló érzése,a legyőzött sportoló büszkesége,az elvesztett lehetőségek pillanat. Ezek a könnyek ott voltak Spàrta falainàl,az újkori olimpiák történeteiben és a leélt életek lapjain is. A Férfi kifújta szivarja utolsó füstfellegét,elkortyolta itala utolsó cseppjét,majd lassú léptekkel szobàjàba indult,hogy àlomtalan alvàssal zárjon le egy újabb Nélküle töltött napot.
