Arielnek hívott. Mikor meghallottam e csengő becenevet, szaladtam a dolgozószobájába.
Abba a szobába, ahol az a bizonyos íróasztal volt. Az a bizonyos, ahol születtek a verseid, melyek a szívemhez a legközelebb állnak. Magad készítetted az asztalt és hozzá a széket. A legszebb darabok. Izgatottan ugrálok körülötted. Mosolyogva kinyitod a második fiókot, rám kacsintasz. “Ne less!”Én persze kukucskálok, hogy épp melyik színes gumicukrot kapom. Piros. A kedvencem. Körbenézek, miközben élvezem az édes ízt a számban.
Petőfi Sándor, József Attila, Szabó Pál, Veress Péter, Móricz Zsigmond, Kassák Lajos…és megannyi klasszikus. Orosz és francia költészet. Végeláthatatlan sorokban. Nagyapa könyvtára.
Petőfi Sándor után 100 évvel születtél, melyet versbe is foglaltál.
„…A Te neves szép napodon születtem én is
s száz után: ezerkilencszáz huszonhárom január elsején
Különös füstjében éltem némán
A fegyvergyári próbalövések
jóslatainak ütemére készület
ratatata…”
kép: Holdosi Dóra
Megírtad, hogy 56’-ban piros a vér a pesti utcán. Tudtad, hogy minden megemlékezésen elszavalják a versed? Tudtad, hogy könyvek jelennek meg rólad? Tudtad, hogy mennyire hiányzol? Nagyi jól van? Mit csináltok egész nap? Annyi kérdésem lenne hozzád, így felnőttfejjel.
Született egy kislányom. Szőke, kék szemű. Imádnátok egymást. Kis Ariel. Anyukámnak, a lányodnak írtál egy verset. Én is tovább viszem a gyermeknek.
„Ciróka,
maróka,
-miért nem alszik,
a róka?”
30 éve mentél el.Tegnap.
Hiányzol, Nagyapa!
(Tamási Lajos emlékére (1923. jan. 1. – 1992. nov. 26.)
Írta: Holdosi Dóra
Kiemelt kép: pixabay
