Fülszöveg
Jack Thatch gyerekkorában találkozik először Stellával, a titokzatos, nyolcéves kislánnyal, akinek sötét haja és még sötétebb szeme van, és magányosan ül egy padon a temetőben a kedvenc könyvét szorongatva. A találkozásukból megszállottság lesz: Jacknek állandóan a lány körül forognak a gondolatai, és végül egy évvel később újra megpillantja, ugyanazon a padon a temetőben, ám Stella hamarosan ismét eltűnik.
Közben az egyik sikátorban egy férfi holttestére bukkannak. Az eset meglehetősen rejtélyes: a teste mindenhol borzalmasan megégett, viszont a ruhái épségben maradtak, ami képtelenségnek tűnik. Faustino Brier nyomozó tudja, hogy nem ez a férfi volt az első áldozat, aki így halt meg, és nem is ő lesz az utolsó. Brier azt is tudja, hogy pontosan egy év múlva kell majd keresniük a következő áldozatot, hacsak nem akadnak előbb az elkövető nyomára.
Egy kisfiú, akit mindenki csak „D” alanyként ismer, egy világtól elzárt, gondosan őrzött, sötét laboratórium mélyén várakozik, cseperedik és tanul. Senkivel nem beszélhet, és nem ér hozzá senki. Borzalmas erő lakozik benne, ezért azok, akik bezárták, sohasem fogják kiengedni.
A szereplőket elképzelhetetlen szálak kötik össze egymással.
A Szíve helyén sötétség mesteri alkotás, hamisítatlan Barker. Stílusa a korai Stephen Kinget és Dean R. Koonz-t idézi. Felejthetetlen történet, ami bekúszik az ember bőre alá, és késő éjszakáig olvastatja magát.
Gyerekkoromban volt egy olyan időszak, amikor minden horror, paranormális dolog, rejtély, összeesküvés foglalkoztatott. Sokáig azt hittem, hogy kinőttem ezt az időszakot, hiszen már nem vagyok gyerek, s az érdeklődési köröm más foglalja le. Viszont lett egy olyan hobbim, hogy olyan íróktól olvasok könyveket, akikről nem hallottam eddig. Így jutottam el J.D. Barker könyvéhez is. Félve vettem kézbe, hiszen nagyon hosszúnak tűnt elsőre, azonban nagyon könnyen olvastatta magát, bele is feledkeztem az olvasásba. Igazán jól esett megtévedni egy teljesen más világban néhány órára. Mert ez a könyv nem hagyott unatkozni.
Ami tetszett benne, az az volt, hogy nem számít hol hagytam abba és hol folyattam, ez a könyv minden egyes oldalon tudott valami olyat nyújtani, ami azonnal lefoglalta az agyam. Nem számított, hogy a buszon olvastam belőle (elfelejtettem leszállni idejében, s gyalogolnom kellett a szakadó esőben), vagy éppenséggel egy unalmasabb egyetemi óra közben lapoztam bele. Minden egyes alkalommal azon kaptam magam, hogy egyre több és több lapot hagyok magam mögött, mígnem arra figyeltem fel, hogy egyszerűen elfogyott. Bármennyire is hosszúnak tűnik a könyv, nem kell félni, hamar befejezi az ember.
Ami még tetszett benne az a történet volt. Néhol a Stranger Things sorozatra emlékeztetett, néhol meg olyan filmekre, amiket évekkel ezelőtt láttam. Nagyon tetszett a könyv krimi vonala is, a rejtélyes haláleset(ek), én jómagam is megpróbáltam megfejteni a rejtélyt, de egy idő után egyszerűen hagytam, hogy a könyv megoldjon mindent. Amikor azt hittem, hogy ez a könyv nem képes meglepni, jött újra meg újra a csavar, míg elérte a könyv, hogy megérezzem, hogy valami most történni fog.
Ami kevésbé tetszett benne az az volt, hogy néha a könyv követi a tipikus horrorfilm sémákat. A kissé ijesztő lány a temetőben töltve idejét, a gyerekeken végzett kísérletek mind olyan dolgok, amiket láthattunk már több filmben és könyvben is. Persze, a Szíve helyén sötétség másképpen közelíti meg a dolgokat, más a bemutatás, néha azonban mégis elgondolkodtam rajta, hogy milyen lenne a történet, ha a kislány helyett egy teljesen más ember ült volna a temetőben. Viszont mégis tisztelem a könyvet, hiszen ezekből a sémákból mégis egy érdekes történetet alakult ki.
A könyv elolvasása után nem volt bajom az alvással. Azonban ezt talán annak köszönhetem, hogy eddigi életem során hozzászoktam már az ijesztő dolgokhoz. S habár nem féltem, valahányszor egy temető előtt sétáltam el, mindig kicsit gyorsabbra vettem a lépteim.
Azoknak ajánlóm ezt a könyvet, akik szeretik a rejtélyeket, a jófajta krimit és a horrort. Mindenki talál benne valami érdekeset, valami újat, valami ijesztőt. Érdemes elolvasni.
Azoknak nem ajánlóm ezt a könyvet, akik egy temető mellett laknak.
”Én csak azért ittam, hogy felejtsek, eltompuljak és elrejtőzzek. Ők közvetlenebbé váltak az alkoholtól, én zárkózottabbá. Ők azért ittak, hogy együtt legyenek, én azért, hogy egyedül legyek.”
Nagyon szépen köszönöm az Agave Kiadónak a recenziós példányt!
Amennyiben tetszik, amit csinálunk itt tudsz minket támogatni. Köszönjük! 🙂
Kiemelt kép: http://www.nepszava.hu
