Talán ez az első YA fantasym, amiben nem azon volt a fő hangsúly, hogy ki kibe lesz szerelmes, és hogy a főszereplő nő szüzessége miért a legfontosabb. Nem voltak tökéletes szépségű férfiúk, akikre ha ránézel, eláll minden lélegzeted, és a főszereplő lány sem volt a legnaivabb, de azért nem is viselkedett egy Katniss Everdeenként. Egy erős összetételű, tág világképpel rendelkező minimálisan romantikus történet, amit nem azért fogsz a kezedbe, hogy elolvadjon a pici szíved, hanem hogy átélj egy izgalmas, élet-halál harccal teli történetet.
Sun bármit megtenne, hogy a pokolba jusson.
A lány gyermekkorában megsértette a pokol hercegét, amiért az ördög megégette a kezét. Az égés soha meg nem szűnő kínokat okoz, amiktől csak úgyszabadulhat, ha megtalálja a herceget. A lány egy Paranoia nevű ezoterikus boltban tengeti mindennapjait, kutatva egy igazi nyom után, ami elvezeti a démonok világába, Nefrába. Arra viszont nem számít, hogy egyszerre talál rá az ígéretes jövő és a keserű múlt is egy iránytű és egy indigó szemű üldöző képében.
Deron Nefra trónjára vágyik, de ez lehetetlen, amíg az apja életben van. A fiatal ördögnek folyamatosan bizonyítania kell rátermettségét kétes származása miatt. Közben a háttérben összeesküvők mozgolódnak, és mindenki csak a saját érdekeit nézi. Az angyalok és démonok háborújában pedig nincsenek szabályok.
Mostanában kevés fantasyt olvasok, magyar szerző által írt fantasyt pedig pláne, szinte egyértelmű volt, hogy rábólintok erre a könyvre. Nem voltak elvárásaim, így nem is csalódtam azért, mert nem uralkodott benne a romantikus szál, sőt ha visszagondolok a cselekményre, kimondottan örülök annak, hogy nem bonyolították túl a szereplők az életüket a heves érzelmeikkel.
A könyv egyik legnagyobb előnye a hátránya, ez pedig az E/3-ban írt történet. Vagy csak én olvastam mostanában túl kevés ilyet, és velem van a baj, de ez kimondottan zavart, és emiatt nem tudtam igazán közel engedni magamhoz a szereplőket. Ezzel szemben viszont egy olyan világot kaptam ennek az írásmódnak köszönhetően, ami sokkal komplexebb, mintha valamelyik szereplő (Sun, Deron) nézőpontjából lett volna bemutatva az egész cselekmény. Így a jó és a rossz is bemutatkozhatott, bár az az igazság, hogy voltak pillanatok, amikor nem tudtam eldönteni, melyik csapat a jó, és melyik a rossz. Mindegyiknek volt egy logikus magyarázata a tetteire, volt ok-okozati összefüggés a döntések mögött, és mindegyiknél kedveltem és utáltam valakit.
Nagyon rég olvastam olyan történetet, ahol ennyi fantasztikus lény szerepelt volna, így eleinte arculcsapásként ért a sok név és faj, csak kapkodtam a fejem közöttük, ez viszont nem jelenti azt, hogy aki nincs hozzászokva az ilyen könyvekhez, ne tudna kiigazodni közöttük, sőt.
Az információadagolással sem volt olyan sok probléma. Mivel egy fantasy történetről van szó, elengedhetetlen az összetettség, ezért nem is vártam, hogy mindent azonnal meg fogok érteni. Ezért is van az, hogy a cím csak akkor esett le, miután a történet befejezése után beleolvastam az értékelésekbe. Ilyenkor határozottan hülyének érzem magam, de komolyan, pedig ennél egyértelműbb nem is lehetne. Miután átjutottam ezen a holtponton, és végigvezettem magamban a teljes cselekményt, arra döbbentem rá, hogy annak ellenére, hogy Hel Enai Dawn elsőkönyves írónő, némi szépséghibával ugyan, de elég ügyesen és gördülékenyen tette össze a cselekményt. Voltak pillanatok, amikor túl sok(k)nak éreztem a cselekményt, de olyankor mindig vettem egy lélegzetvételnyi szünetet, hogy felfogjam azt a rengeteg információt, amit hirtelen kaptam, és akkor már nem volt gond.
SPOILER ALERT
Két dolgot furcsálltam nagyon, az egyik Teresa szerepe volt. Az első jelenetekben nem értettem a hirtelen jött válást/szakítást Nickkel, olyan mondvacsinált, értelmetlen volt számomra, aztán valamikor a történet fele és háromnegyede közt ismét megjelent a nő, de akkor sem kavart nagy port, épp csak picit felbolygatta a kedélyeket. Talán azért éreztem ezt így, mert hihetetlenül sok szereplő volt, és Teresa egyrészt nőként, másrészt nem fantasy lényként teljesen elvesztette a szerepét a többi közt. A másik, ami nem tetszett, az a vége volt. Egy sorozat első része ez, és bár vannak lezáratlan szálak a cselekményben, nem érzem a késztetést arra, hogy izgatottan várjam a folytatást, és a vége sem olyan függővég-szerű volt, inkább olyan, mintha valamilyen szinten lezárták volna a szereplők is egymás között az egész történést.
SPOILER ALERT
Ami miatt még igazán elnyerte a tetszésemet, az az, hogy nemcsak a jó és a rossz vívott csatát, nemcsak a győzelemért harcoltak, hanem a tisztelet és a családi kapcsolat is nagy szerepet kapott. Nem éreztem kimondottan úgy, hogy más embereket is veszélyeztet ez a harc, holott tulajdonképpen így volt, hanem valahogy úgy jött le nekem, hogy a szereplőket a személyes sérelmeik vezették, volt, aki bosszút akart, más igazságot, és nagy hangsúly volt azon is, hogy az apa hogyan bánik a fiával/gyermekével. Sun apja például mindentől védeni akarta a gyermekét, Deron apját viszont szóra sem méltatom, annyira utáltam a számító fejét.
Összességében mit gondolok? Először is azt, hogy nem értem, ez a történet miért nem kapott nagyobb figyelmet. Sokkal erősebb, eseménydúsabb és értelmesebb, mint sok általam olvasott fantasy kötet, több témát is felölel, mint ahogy az előző bekezdésemben is írtam. Ajánlom a műfaj kedvelőinek, és nem csak!
