Versláb a sor végén, cetli a farzsebben

Versláb a sor végén, cetli a farzsebben

1.Ópium
Ilyen az, mikor a remény is csak lecsorog a torkomon
Mint a gyűlölt rózsaszín szirup, amit rég kiírt az orvosom
De a recept a hűtőn lassan már oszlásnak indul
Nem váltom ki, nincs miért, elmúlt az már magától.
Reggel hét nulla-egykor kialudt az utcalámpa
Én meg csak bámultam a 31H-t egy helyben állva
Nem akaródzott menni, csak menni mások felé
Lámpák váltottak pirosról zöldre, majd visszafelé ismét.
Végül néhány falvelet a lábam elé vetett a szél
Léptem egyet balra, majd jobbra, a sarkon végre feltűntél
Egy pár kesztyű volt a kezedben, tudtad, hogy fázni fogok
2.Tea
Kint hagytalak ülve. A konyhaasztalnál.
Aznap már két pohár nyugtatóteát megittál,
De féltem, a szádat mi hagyná el , ha kinyitnád
Tudtam, hogy csúfosan formálnád meg minden mondatát,
De az öngyűlölet meg megy nélküled is
Így a kéz mozdult, lenyomva a kilincs
Bementem hát a langymeleg szobába.
Élettér ez, vagy csak Dante egyik vászna?
te nem jöttél utánam, fel sem néztél
A kanál tovább járta táncát a víz felszínén.
Délibáb voltál, ópiummaradék a fogakon.
3.10.31.
Ma mindenütt szerelmet láttam
Rongyos utcasarkon, nyárikonyhában
Palatetős házban, kertben, garázsban
Szemekben, szavakban, őszi kánikulában.
Szorongó kezek tördelték egymást
Holdkóros poétát csak az enyém firkált
Délibáb a kéményseprő, az ökörnyál sem száll
Lapok között rekedt az udvariasság.
Keserű a sorsunk, mint Bertuskának
Nemzetözvegység, vége a babusgatásnak.
De ő is láthatta ezt. Ezt a sok szerelmet.
A múló diadalt, a vaskos kegyelmet.
Boríték a postán, benne néhány szó áll
Bélyeg sem kell rá, majd odatalál hozzád.
Bandi is válaszolt az ő Csinszkájának
Ragadj hát tollat, addig én megvárlak.
magnumphotos.com

magnumphotos.com

Szerző:

Hogy ki vagyok? Féltorz gondolatfoszlány. Lázongó lámpafény és remegő szél a redőnyöd alatt, egyenes, fehér vonal az út aszfaltján. De lehetek tünékeny érintés, rebbenő szív, haragos tekintet. A könyvekkel, ó azokkal mindig szerettük egymást. A töretlen gerinceket, a könyvjelzőket a párna alatt, a Times new roman-t és a Helvetiat. Legtöbben azt mondják, limonádé, amit olvasok de ha meglátsz az utcán egy vörös loboncot, és egy arcot, amit szeplő tarkít minden évszakban, akkor tudd, hogy az csak én vagyok. Lapok között élő szívdobogás.