A vörös kiscica karmai

A vörös kiscica karmai

Éreztem a gerinced vonalát a hűvös éjszaka kékjében. Aztán gyűlöltem a selymes füvet, mert rád emlékeztetett, mint minden az átkozott, kék, bárányos lepedő alatt. Aztán magamat is megvetettem, amiért tökéletesen boldogtalan voltam. Szégyellem, hogy nem tudok nemet mondani és hogy sírok. Sajnálom, mert tökéletes vagy és mit sem sejtő. Én pedig árnyakkal csatázok a tűzpiros lángok között. Egyetlen kardcsapás és levágok a sárkány hét fejéből egyet. Megsimogattam a vörös kiscicát. Dorombolt, hízelgett, aztán felismerhetetlenségig karmolta az arcom. Úgy kellett! Szóltak, nem hallgattam senkire. Azt akartam, hogy szeressenek. Igen. Kimondom. Hiszen kimondva pont olyan szomorúan őszinte, mint egy esőben ázó liliom.

tumblr_n59jsahglc1ruv1gno1_500

Rólam tulajdonképpen soha nem mondott semmit. Titkolta a szavait. Öleléssel akartam kiszuszakolni belőle őket. Én voltam az a gyerek is, aki végig nézte egy veréb kegyetlen halálát egy nyárvégi napon. És bennem akkor nem volt sajnálat, csak megdöbbentő csodálkozás és eszeveszett főhajtás az élet hatalmassága előtt. Mert az a madár akkor nem búsult, és én tudtam, hogy nincs maradása. Ő is megértette. Így volt jól. Hát had menjen, ha szólították. Így van ez. Tudod? Kicsik vagyunk, hatalmas álmokkal és aprócska lélekkel. Téglák helyett vágyakat falazunk. A festést az évek végzik. Hát csodálkozunk, hogy ránk dől egyik napról a másikra az egész? Beszorult a lábam egy csapdába. Egyszerre simogatom és ütlegelem a vén földet. Mi csak hazudunk. Mindig csak hazudunk. Talán vége lesz valamikor. Talán.

tumblr_nbfmlqrAaA1tiyj7vo1_500

Szerző:

Bóbics Veronika
Csendből vagyok és átbeszélgetett éjszakákból. Sok-sok szeretetből, és még több bizalomból. Néha azért önbizalomhiány és félelem barátaim is felbukkannak, de törekszem rá, hogy egy általam irányított diktatúrában éljünk. Nem mindig sikerül persze, de hát van nekem élénk fantáziám, fehér papírom, na meg tintával teli tollam. Ezért írok ide is. Magamról, rólunk, nektek, hozzátok. Néha talán sok banális okfejtést, de mindig csak azt, amit a szívem mondani szeretne. A világon keresztül próbálom megérteni önmagamat, de néha elkap egy gyorsan jövő orkán. Azért persze mindig újra megpróbálom, hiszen ez tesz igazán boldoggá.

Szólj hozzánk!