Mikor megismertelek, mindenki óva intett tőled. Azt mondták furcsa vagy. Nem érdekelt. Senki véleménye sem számított. Beléd szerettem. Szerettelek, mint még soha senkit. Hogy egy nap azt kéred, ne szeresselek, sosem hittem.
4 éve éltem már veled. Voltak különös dolgaid, de ezekkel együtt szerettelek, vagy talán pont ezekért. Csak egy bosszantott. Mikor arról beszéltél, ez egy rideg világ. Az emberek gonoszak, és a szeretet halott. Sosem mertem megkérdezni, ha a szeretet halott, ha nincsen szerelem, miért vagy velem. Talán féltem a választól. Helyette mindig csak azt bizonygattam, igenis létezik szeretet, léteznie kell, hiszen én szeretlek. Te meg hagytad, hagytad, hogy szeresselek.
Így volt ez sokáig. Egészen addig a napig, még elköltöztünk abba az öreg, elhagyatott házba. Senki sem élt a környéken. Azt mondtad, ez tökéletes hely, mert nincsenek emberek a közelben, neked nincs szükséged rájuk. Utáltál mindenkit. Azt, hogy engem is, akkor még nem tudtam.
Aztán egyre különösebben kezdtél viselkedni. Azt bizonygattad, egy kísértetházban lakunk. Korábban sosem mesélted, hogy hiszel a szellemekben. Persze kinevettelek, nem hittem neked. Nagyon dühös lettél, ordítottál, hogy szellemek igenis léteznek.
Éjszakánként kopogást és suttogásokat hallottál, árnyékokat láttál a falon. Minden alkalommal felkeltettél, de én sosem láttam, sosem hallottam semmit. Sokat veszekedtél velem, mert nem hittem neked. Őrültnek, azonban még ekkor sem tartottalak.
Hónapokig így ment ez. Tavasszal meghalt a nagyapám. Rengeteget sírtam abban az időben. Majd egy éjjel, mikor felkeltettél, és azt mondtad, nagyapám szelleme ül az ágy végében, nagyon mérges lettem rád. Egészen addig tűrtem, de mikor a nagyapámról beszéltél, betelt a pohár. Kiabálni kezdtem veled, hogy lehetsz ennyire érzéketlen. Te is kiabáltál, hogy én vagyok érzéketlen, mert nem hiszek neked. Akkor mondtad először, ne szeresselek, mert én sem vagyok különb, mint a többi, mert én sem hiszek neked. Azt gondoltam, csak a harag beszél belőled. Nem így volt.
Azután minden elromlott. Folyton azt ismételgeted, elég volt, nem akarod, hogy szeresselek, hagyjalak magadra. Azt mondtad, sosem szerettél senkit, és engem sem szerettél soha. Még ezek után is szerettelek, nem tudtalak nem szeretni. Még haragudni sem haragudtam rád, csak sajnáltalak, sajnáltalak, hogy ennyire rosszul érzed magad ezen a világon, sajnáltalak, hogy kísérteteket látsz, de hinni még mindig nem hittem bennük.
A napok veszekedve teltek el, nappal azért kiabáltál velem, mert szerettelek, éjjelente pedig azért, mert nem hittem a kísérteteidben. Mégsem hagytalak magadra, mert szerettelek, de te miért nem mentél el, azt nem értettem, azt hittem, talán mégis szeretsz még. Nem így volt persze, Azonban amit tettél sosem hittem volna, hogy megteszed.
Egyig reggel mikor felébredtem sehol sem találtalak. Keresni kezdtelek, de nem voltál a házban. Kimentem az udvarra és megdermedtem. Ott lógtál a fán. Holtan. Nem értettem, miért tetted, miért nem mentél egyszerűen el, miért kellett megölnöd magad. Zokogtam. Úgy éreztem, belehalok a fájdalomba.
Halálod után különös dolgok történtek. Neszeket kezdtem hallani, suttogásokat, és éjszakánként mindig egy alakot láttam elsuhanni az ágyam mellett. Azonban a szellemekben még mindig nem hittem, csak azért sem, pedig napról napra egyre több hang és árny volt.
Közben teltek a hónapok. Egyetlen vigaszom egy őzike volt, aki az ősszel szegődött hozzám. Minden nap eljött, és én minden nap vártam, örültem, mikor megérkezett. Nagyon megszerettem.
Aztán egyik délután furcsa zajra lettem figyelmes. Kinéztem az ablakon, és felsikoltottam. Az őzike ott lógott a fán, ott, ahol egykor te is. Egy lábnyomot sem láttam a hóban, csak az őzikéét. Senki nem járt merre erre évek óta. Most már megértettem, mindent értettem. Tudtam, hogy te kísértettél éjszakánként, és tudtam, hogy te tetted, te ölted meg az őzikét. Megértettem, miért ölted meg magad. Így tudtad bebizonyítani, léteznek szellemek.
Beleüvöltöttem a téli csendbe, hogy gyűlöllek. Ezt is elérted, megutáltalak. Ezután megszűntek a különös neszek és árnyak. Nem jöttél soha többet vissza. Tudtad, hogy te nyertél.
