A vers számomra kimondja azt a kimondhatatlant, amire a próza képtelen – beszélgetés Lukács Helgával

Lendületezők!

Ma egy nagyon vagány, számomra kedves interjúval érkeztem,, ami azért is esett ilyen jól a lelkemnek, mert egy – nekem – hazai, jelenleg marosvásárhelyi költőnőt mutathatok be nektek. Ebben az interjúban betekintést nyerhettek a szerző lelki világába és a gondolataiba. Remélem, ti is annyira imádni fogjátok, mint amennyire én.

• Mesélj kicsit magadról! Hogyan jött az ötlet, hogy alkotni kezdj?

Kézdivásárhelyen láttam meg a napvilágot, ’95 tavaszán. Azóta elsodort a szél a szülőföldről és Marosvásárhelyen élem mindennapjaimat. Rezidens fogorvos vagyok és hobbiköltő. Az írás, az irodalom mindig távol álltak tőlem, úgy érzem. Elemiben volt néhány gyenge próbálkozásom, de azok a versek a formai követelményeken kívül nem sokat adtak át a költészetből. 2015-ben született az első, úgymond sikeresebb alkotásom, unalmamban, egy szomorúbb délutánon. Sikeresebb nyílván számomra, mert akkor már úgy éreztem, nem áll annyira távol tőlem a költészet. Viszont egészen 2019-ig nem éreztem újra alkotói vágyat. Mint sokaknak, az én horgomra is akadt aztán múzsa és hát elindult a lavina.

• Mesélj a művészetedről! Mit jelent számodra?

Önkifejezés. „A vers az, amit mondani kell”-mondta egyszer egy megszeppent kisfiú Kányádinak, akit épp úgy meghatott ezen mondat, ahogy engem is. A verset lehet, de nem szabadna a külső megjelenése alapján kategorizálni, főként ugye a posztmodern költészetben, ami felé az én szívem is húz. A vers számomra kimondja azt a kimondhatatlant, amire a próza képtelen.

• Mi az, amit adni tudsz az embereknek, azáltal amit csinálsz?

A 21. század embere érzelmeit, gondolatait előszeretettel bocsátja közszemlére mások gondolatainak, alkotásainak megosztásával vagy épp saját magát próbálja megérteni jobban ezek által. Ezzel alapvetően szerintem semmi baj nincs, amíg ez inspirálóan illetve pozitívan hat az egyénre és esetleg építő jellegű változást idéz elő. Én is érző emberi lényként adom ki magamból ezeket az üzeneteket, és örülök, ha valaki azonosulni tud az életszemléletemmel. Talán ez az egyik legmegfelelőbb válasz. Mind-mind keressük a társat, akivel osztozzunk az élet fájdalmában.

• Van valaki, akire felnézel, esetleg olyan művész, akit példaképednek tekintesz? Ha van kedvenc idézeted, oszd meg velünk!

Van ám! Fodor Ákos nevét említeném elsőként, ő az aki a leginkább hatott rám a magyar haiku gyöngyszemeivel. József Attila, Kányádi neve is említésre méltó a kedvenceim címszó alatt, de nyitott vagyok rengeteg stílusirányzatra és bizony akad rengeteg hozzám hasonló amatőr is, akik valósággal levettek a lábamról.

Kedvenc idézeteim:

„Ne adj igazat.

Neked túl sokba kerül;

nekem meg épp van.”

(Fodor Ákos)

„Ha tested fázik, lelkem Rád adom.”

(József Attila)

• Mi az, amire a legbüszkébb vagy, mióta ezzel foglalkozol?

Egyre többen felfigyelnek a munkásságomra. Egyre több visszajelzést kapok és most már több helyen is olvashatóak a műveim. Egy éve még nem is álmodtam arról, hogy különböző folyóiratokból kacsintanak vissza a verseim. Azt hiszem, erre bárki büszke lenne.

• Mi inspirál, vagy motivál a mindennapokban?

Szeretnék maradandót alkotni, kötetet kiadni. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy ne hagyjam abba az írást, de hobbiként élem meg, így ha nem találnék hallgatóságra, akkor is folytatnám.

• Mi az, ami boldoggá tesz?

A sikerélmény. Az élet apró felejthetetlen pillanatai. A „soha vissza nem térő pillanatok”, amik kapcsán elfog az érzés, hogy talán akkor, ott, egyszer találkozhattunk az adott élménnyel. De boldogsággal tölt el, ha valami szépet látok, valami, amiben felfedezni vélem az egyedit, a művészit. Én nagyon szeretem a művészetet, kipróbáltam már magam rajzolásban, zenében, festészetben, írásban, de a költészet fogott meg a legjobban.

• Mik a további céljaid ezen a téren?

Szeretném végre kötetbe szedve látni az alkotásaimat. Egyelőre még nincs annyi minőségi tartalmam, ami egy kötetre elegendő, úgyhogy még várat magára, de remélem már nem sokat. Hogy pontosan mennyit, nem tudom, hiszen az írásra nem úgy tekintek, mint a kötelező beadandóra. Általában erősebb emocionális lelkiállapotban száll meg az ihlet.

Emellett minden álmom, hogy ha egyszer a mulandóság betakar, majd minden fogékony olvasóban új életre kelhessek.

• Ha úgy érzed, hogy még van olyan, amit szívesen megosztanál velünk most azt is megteheted!

Van kedvenc versem a saját alkotásaim közül, talán ez az, amit itt kiemelnék. A kedvencet úgy értem, hogy az a vers, amelyről úgy érzem, leginkább az én stílusom. Én mindenevő vagyok, nehezen találom meg az utam a különböző stílusirányzatok között, de ebben az egyben mintha a teljes lényem, személyiségem benne lenne. Emellett Engem sokat foglalkoztat a kérdés, a vers témája, hogy akkor most költő vagyok-e, vagy csak egy hivatásos unatkozó. Ez az írásom is erre keresi a választ.

Lukács Helga-E.: Poeta natus

az asztalon harsány csattanás

szellemem éretlen termése

meztelenül kerül terítékre

csatangol agytekervényeim közt

a kimondhatatlan

lám, ha egyszer papírra vetem

izzadt véremmel megpecsételem

ugyanúgy tekint majd vissza rám,

mint mikor még csak egy

gondolat volt csupán?

Torz énképem a tükörből jelez