Drága Lendületezők,
szeretnék Nektek bemutatni egy nagyszerű lányt, aki kiemelkedően tehetséges, csupa szív, csupa vicces irónia, okos, tehetséges és az egyik kedvenc kortárs költőm. Másfél évvel ezelőtt ismerkedtünk meg, amikor is ugyanazon szakon kezdtük meg egyetemi tanulmányainkat. Nagyon örülök, hogy igent mondott az interjúra való felkérésemre és boldoggá tesz, hogy helyet kap itt, a Lendület Magazinban. Lássuk tehát a @ledaversei instagram oldal alkotójával, András Adéllal folytatott írásbeli beszélgetésemet a művészetéről, kortárs költészetről, egyetemről, saját inspirációiról. 🙂
1.Mesélj magadról! Hogyan lett az életed része és mit jelent számodra az írás?
Az írás mindig is az életem része volt. Emlékszem, mikor még nem ismertem a betűket, lediktáltam életem első könyvének a szövegét a nagymamámnak, ő pedig leírta azt az összetűzött oldalakra. Már kiskoromban is szerettem történeteket kitalálni és a saját fantáziámban élni, a versek viszont csak később ragadtak meg igazán, mikor megkezdtem a gimnáziumot. Az első szerelmem ihlette a legtöbb írásom. Eleinte csak ebben a témában mozogtam, később viszont ahogy történni kezdtek a vegyes események az életemben, úgy a verseim is változásnak indultak. Meg akartam ismerni a körülöttem élő embereket, a világot, amiben élek, és persze magamat is, így az írás hamarosan önkifejezéssé és létszükségletté vált számomra. Mikor szomorú voltam, ez vigasztalt meg, könnyített rajtam, az alkotás öröme pedig sokszor katarzissal gazdagított, egyfajta büszkeségérzetet adott, ami teljesen más jellegű, mint bármi más, amit eddig tapasztaltam. Másfél éve elkezdtem közzétenni Instagramon a verseimet, írásaimat, azóta pedig már nemcsak magam miatt írok, hanem azért is, hogy akik hasonló problémákkal/gondolatokkal küzdenek, mint ahogyan és is tettem, tudják, hogy nincsenek egyedül a világban, és teljesen normális, ahogyan éreznek. Szeretnék egyfajta támaszt nyújtani, még ha ez olykor ki is merül annyiban, hogy elejtenek egy mosolyt a legújabb posztomra.
2. Mi az, ami a legfőbb inspirációt nyújtja a művek megírásához?
Gyakorlatilag bármi megihlet. Akár egy dal, egy naplemente, pár elejtett gondolat, de a legtermékenyebb időszakok mégis akkor vannak, mikor sok inger ér érzelmileg. Itt nemcsak a szerelemre, vagy a múltban történtekre gondolok, többször írtam verset a legjobb barátaimról, mert akkor, abban a korszakban a megszokottól is hálásabb voltam nekik, hogy felemelnek nemcsak a jó, hanem a nehezebb napokon is. Az utóbbi egy-két évben érzelmileg stabilabbnak mondhatom magam, így versekből is kevesebb született, mint eddig. Rengetegszer gondolkodom a világ működésén, és az embereken, hogy mennyire értelmetlen dolgokon vitatkozunk, állandóan rohanunk, ítélkezünk, felesleges normákat és irreális célokat tűzünk ki magunk elé, és sokszor nem vagyunk képesek meglátni az igazi értékeket és örömöt, ami körbevesz minket. Ezek mind olyan témák, amikkel fontosnak tartom, hogy minél többen foglalkozzunk. Persze megesik, hogy az inspirációhoz nem kell elmélyülnöm ezekben a gondolatokban. Emlékszem, mielőtt megírtam a Ringatót, hajat szárítottam, mikor mindenféle előzmény nélkül a fejembe szállt pár szó, majd egy mondat, és tudtam, hogy most azonnal írnom kell. Ott hagytam a félig vizes hajam, és hosszú ideig ez is volt a kedvenc versem magamtól. Nem utolsó sorban az olvasást is meg kell említenem. Szeretem a modernebb verseket, és a régi klasszikusokat is, ezek a költemények pedig rengeteget segítenek nekem, hogy új ötletekkel gazdagodjak, és másfajta stílust is megismerjek.
3.Ha választani kellene a saját költeményeid közül egyet, amelyik a legtöbbet jelenti számodra, akkor melyiket választanád és miért?
Egyértelműen a Mama. Lassan két éve, hogy megírtam ezt a verset, és bár korántsem tökéletes, a rímek pedig nem tiszták mindenhol, mégis ez áll a legközelebb a szívemhez. A nagymamám ihlette ezt a művet, ő az egyik központi inspirációm mind az életben, mind a költészetben is. Nem hosszú vers, mégis úgy érzem, minden benne van, ami igazán lényeges: a fájdalma, az önzetlensége, hogy mennyivel jobb sorsra érdemes, mint ami adatott neki, és persze a szemünk, a pillantásunk, mert édesanyám szerint ezt tipikusan tőle örököltem. Állandó példakép számomra.
4. Érdekes, de szerintem általában jellemző az, hogy sokkal szebb, sokkal nagyobb mondanivalójú versek születnek akkor, amikor a költő szomorú, mint amikor boldog. Te mit gondolsz erről?
Erről a kérdésről már volt egy beszélgetésem valakivel, aki szintén írogatott, és mindketten azon a véleményen voltunk, hogy tényleg van igazság ebben. Persze alapvetően mindenki a saját szokásaiból indul ki, ahogyan én is, és sajnos, vagy nem sajnos, de szinte egész életemben csak olyankor írtam verset, mikor szomorú voltam. Persze a világirodalomban sok csodálatos mű van, aminek tárgya a boldog szerelem, a pozitív családi/baráti élmény, illetve a ,,semleges” művek, amelyek inkább szólnak elmélkedésről, mint szubjektív érzelmekről. Ha magyarázatot kéne keresnem, miért tartom igaznak ezt az állítást, talán azzal érvelnék, hogy míg a boldog, vidám dolgokat inkább megéljük, minthogy sokáig gondolkodjunk rajta, addig a negatív események, érzelmek szinte kiszakadnak a lélekből, egyfajta szükségletként lép elő a versbe foglalásuk, ami talán megkönnyíti és gyorsítja a feldolgozási folyamatot is, főleg, ha a költő életében egyfajta alap magányérzet is jelen van, arról nem is beszélve, hogy tapasztalataim szerint a költők és írók meghatározó része gyakran fogékonyabb a melankolikus állapotra is. Sokunkat eleve egy negatív esemény inspirál abban, hogy egyáltalán elkezdjünk verset írni, és van, aki a továbbiakban is csak akkor ragad tollat, ha úgy érzi, ki kell írnia magából valamit.
5. Az egyetemen magyar szakra jársz. Befolyásolja az ott szerzett tudás a költeményeidet? Ha igen, melyik tárgy és hogyan?
Valamilyen szinten igen, hiszen többek közt ezért is szerettem volna irodalmat tanulni, bár ha tehetném, magát a világirodalom tárgyat még részletesebben tanulnám az egyetemen. Persze már így is hozzájárult a költészetemhez, így megismertem olyan írókat és költőket is, akiknek a műveit magamtól lehet, hogy eszembe sem jutott volna elolvasni, ez pedig jelentős inspirációt nyújtott számomra. Regényekben például sokszor nem is a cselekmény, inkább az azokat mozgató eszmék és gondolatok azok, amik igazán megfognak, és amiket később témaként én is előveszek saját alkotásaimban. Versek terén pedig főként a metaforákat és hasonlatokat figyelem meg, hiszen én is a költői képek szerelmese vagyok. Az eszméket tekintve a világirodalmon kívül a filozófiatörténet kurzus is sokszor elgondolkodtatott, és bár sajnos csak egy szemeszter erejéig tanultam, mégis nagyon élveztem, hogy ott szabadjára engedhettem a fantáziám, és hogy megismertem elrugaszkodottabb elméleteket is, amiket később többször az írásaim alapjául vettem.
6. Az instán több, mint tízezren követnek. Nem ijeszt meg néha a gondolat, hogy ennyien olvassák a legbelsőbb gondolataidat, érzéseidet?
Jaj, dehogynem! Néha fel sem tudom fogni, hogy háromszor annyian követnek, mint ahányan a városomban lakunk. Eleinte, mikor elkezdett megugrani az olvasóim száma, nem igazán mertem minden versem közzétenni, pont azért, mert ijesztőnek tűnt, hogy megosztom a nyilvánosság előtt a múltam és jelenem minden apró részletét, hiszen azelőtt a barátaimnak is alig mertem megmutatni őket. Azt hiszem, pont a napokban sikerült átlépni ezt a gátat. Úgy érzem, ha én is azt hirdetem, hogy maradjunk hűek önmagunkhoz és sohase féljünk felvállalni az érzéseinket és gondolatainkat, kötelességem nekem is eszerint cselekedni, mert csak akkor fog igazán hatni másokra is. Azok az emberek, akik követnek, talán nem is sejtik, hogy mennyi önbizalmat és erőt ad nekem az, hogy szeretnek és olvasnak nap mint nap, ez pedig erősebb érzést nyújt, mint a bizonytalanság és félelem.
7. Személy szerint én azért imádom a verseidet, mert nagyon egyszerűek, viszont mégis ebben az egyszerűségben rejlik az a megfogalmazhatatlan különlegesség, amivel megfognak a soraid. Nagyon sok gondolatoddal tudok azonosulni és sokszor van olyan érzésem, hogy már én is átéltem hasonlót, csak eddig nem tudtam megfogalmazni, de általad, az írásaid által most végre sikerült. Szerintem sokan vannak még, akik hozzám hasonlóan így érzik. Szoktál kapni ilyen üzeneteket?
Köszönöm szépen, nagyon jólesik, hogy így gondolod. 🙂 Sok hasonló üzenetet kaptam, és mindig mosolyt csal az arcomra, ha valaki nemcsak így érez, de ezt meg is osztja velem. Az egyik fő célom az oldallal pont az, hogy mindenki megtalálja a versekben önmagát, mindenki azonosulni tudjon egy-egy érzéssel, és ha ez csak egy kicsit is segít, már megérte. Ezt leszámítva pedig nagyon megtisztelő, ha valaki beavat a lelki világába, és bizalmat szavaz nekem.
8. Nemrégiben valaki magára tetováltatta az egyik rövidke írásod. Ez hogy érintett téged?
Az egyik legnagyobb vágyam vált valóra azzal, hogy valakit annyira megfogott egy sorom, hogy úgy döntött, élete végéig a testén akarja viselni. Először fel sem tudtam fogni, hogy ez tényleg megtörtént, elképesztően nagy hála és elégedettség öntött el. Azt hiszem, ezt az érzést már nem nagyon lehetne fölözni.
9. Kik azok a költők, akiknek a munkája hatással van rád? Miért?
A kedvenc versformám egyértelműen a szonett, amit Shakespeare hatására kezdtem el írni. Azonnal beléjük szerettem, ebben érzem magam leginkább otthon, amit már rajtam kívül is észrevettek, úgyhogy Shakespeare mindenképp egy meghatározó személy a költészetemben. Ha kedvencet kéne választanom, az biztosan Fodor Ákos lenne, aki főként a haikuk kapcsán inspirált, de több rövidebb írásom is őt olvasva született meg. A harmadik személy, akit megemlítenék, Kosztolányi Dezső, akit a valaha élt egyik legtehetségesebb magyar költőnek és írónak tartok. Lenyűgöz a gyengédsége, játékossága, egy egészen egyedi érzés érint meg, mikor őt olvasom. Emlékszem, hogy a Lehetek-e című versemet is Kosztolányi ihlette, méghozzá az Akarsz-e játszani?, ami határozottan egyik kedvenc művem tőle. Rajtuk kívül egy Szabó Lőrinc-vers még, amit sokszor újraolvastam és mégis minden alkalommal képes vagyok ismét elmerengeni rajta, ez pedig a Dsuang Dszi álma, aminek a továbbgondolását jó párszor beleszőttem a verseimbe is.
10. Szerinted elég figyelmet kap manapság a kortárs költészet?
Egyre többet, aminek nagyon örülök. Instagramon is mindig felfedezek új költőket, akik úgy döntöttek, hogy ideje a nyilvánosság elé terjeszteni az írásaikat, illetve magával az instaköltő fogalmával is egyre több cikkben találkozom. A slam poetry estek is hasonló céllal rendelkeznek, nemcsak az amatőr íróknak adnak lehetőséget, hogy közönség előtt szerepeljenek, de a modern felfogással, laza hangulattal sokkal közelebb hozzák a kortárs költészetet minden korosztály számára. Persze nem mondom, hogy nincs hová fejlődni. Az iskolai tananyag szerintem kifejezetten igényelné, hogy több figyelmet fordítsunk a kortárs költészetre is, a sokszor elavult művekkel való foglalkozás lényegesen visszavesz a diákok lelkesedéséből, arról nem is beszélve, hogy gyakran nem is értik, amit olvasnak. Ha több kortárs irodalmat tanítanának az iskolákban, a fiatalokkal is könnyebben megszerettethetnénk a költészetet.
11. Mit tanácsolsz azoknak a fiatal művészeknek, akik szintén imádnak írni, de valamiért nem merik megosztani verseiket a nagyvilággal?
Nekem sokat segített, hogy kezdetben teljesen anonim volt az egész oldal. Név nélkül sokkal könnyebb volt megosztani a verseket, nem volt bennem, hogy milyen kínos lesz, ha megtalálják az ismerőseim, és megmutatják egymásnak. Valójában ezek a kétségek szerintem csak fejben léteznek. Néha hajlamosak vagyunk arra, hogyha valamiben bizonytalanok vagyunk, ellenérveket kreálunk, hogy végül lebeszéljük magunkat arról, ami talán épp, hogy sokat hozzáadhat a személyiségünkhez és életünkhez. Ha valaki saját oldalban gondolkodik, a legjobb, ha nem agyal rajta túl sokat, és a lehető leggyorsabban megcsinálja, így nem ad magának időt arra, hogy az ellenérvek meggyőzzék ennek a helytelenségéről. Instagramon a hashtagek nagy lehetőséget biztosítanak arra, hogy a friss oldalak is népszerűsíthessék a verseiket, így hamar eljuthatnak a célközönséghez is. Sajnos sokan abbahagyják, ha egy adott időn belül még mindig kevés ember olvassa őket, úgyhogy mielőtt valaki belevág az írásai megosztásába, fontos tudnia, hogy sok türelemre lesz szüksége, mert magam is tapasztaltam, hogy nem egyszerű beindítani egy oldalt, hónapok munkája is benne lehet, arról nem is beszélve, hogy minél több a lelkes olvasó, annál többen lesznek a negatív kommentelők is, őket viszont célszerű egészen egyszerűen figyelmen kívül hagyni. Természetesen az Instagramon kívül más oldalakon is lehetséges a publikáció, ha valaki igazán félénk, és nem biztos magában, sokat segíthet, ha először egy kevésbé ismert oldalon próbálkozik sikert elérni. Az utolsó tippem talán az lenne, hogy eleinte érdemes rövidebb, dallamosabb, egyszerűbb nyelvezetű és témájú versekkel, írásokkal kezdeni, amik több ember figyelmét ragadják meg, Instagramon pedig az apróbb illusztrációk is megkönnyíthetik, hogy egy-egy poszt nagyobb feltűnést keltsen.
