Ha szomorú olyan, mint egy sérült madár. Úgy vigasztald meg, mintha egy szárnyát tört madár volna. – Hallod fiam. Vigyél egy kis bort is, ha nem tudna aludni. Itass vele pár kortyot. És nyisd ki az ablakot, had kapjon levegőt. Nem lesz baj, ne aggódj érte. A könnyei elfogynak egyszer. A gyász elmúlik. Nem ez az első eset, hogy elvesztett valakit. Sajnos.
Dühöngött már? Mit csinált eddig?
– Betörte a fürdőszobában a tükröt.
Igen ez szokása. Nincs jó barátságban velük.
– Azt mondta nem bír magára nézni.
Fiam, te sem bírnál ekkora fájdalommal. Menj fel hozzá, vidd ezt a krémet. Még dédnagyanyám kavarta. Mentalevélből és még sok másból, amit ember gyomra egyszerre nem venne be. Kenj egy keveset a mellkasára. Ettől megnyugszik majd. Elmúlik a roham. Légy mellette. Suttogj a fülébe egy mesét, míg el nem alszik.
– Rendben. Értettem.
A kezét meg kösd be. Azt is amelyik nem sebesült, nehogy megint… Tudod. Nem tudom mi baja, az anyja egész gyerekkorában az üvegszilánkokat szedegette a kis kezeiből. Ő meg csak sírt, hogy mennyire fáj neki. Az nem fájt, mikor dühében betörte az ablaküveget? – Mindig ezt kérdeztem tőle. Kicsi lány mi bajod? Mi zavar? De ő sosem válaszolt.
Ne állj az útjába. Olyankor ne. Hagyd, had tombolja ki magát. Amikor csitulni kezd úgy közelítsd meg, mint a madarat, aki csapdába ragadt. Ha szeret, nem lesz baj. Akit szeret azt nem bántja.
Bízz benne.
– Bízom.
Akkor nem lesz baj. Érted a nyelvét. Tudsz egy madárra vigyázni?
– Tudok! Azt hiszem.
És szerettél már valaha igaz szívvel embert?
– Nem. Egészen mostanáig.
Jól van fiam. Menj. Ne hagyd, hogy tovább sírjon egyedül. Szeresd!
– Szeretem.