Őszi szellő lengedezett, Teri mama teregetett.
Rakja ki a fehér ruhát, csak úgy vakít, szem alig lát.
Már épp menne be a házba, hol meleg kandallótűz várja,
Mikor a túlsó sarokban, egy csíkos hernyó elé toppan.
Vastag, szőrös, nagyon gőgös, olyan kövér mint egy gőzös.
Útját a ruhák felé veszi, Teri mama nézegeti.
kép: astronet
Egyre csak megy, lassan halad, maga után fénycsíkot hagy.
„Mi ez a lassú lábatlan? Talán egy csiga, házatlan?
Node nézd csak, vannak lábak, mért ily lassú száz csizmával?!“
Épp a seprű nyél felé nyúl, agyoncsapni készül rútúl…
De a papa ablakból néz, ajtó mögül rögtön kilép:
„Nehogy leüsd szegény hernyót, ezeregy színben pompázót!
Kicsit csúnyát, kicsit lassút, ne bántsd azt a szőrős hátút!“
Eltelt az ősz, havazott, hó lepte el a feljárót.
Karácsony is eljött s újév, újra énekeltek a cinkék,
Százezer színű virág, tarkította már a határt.
Nyári szellő lengedezett, Teri mama teregetett.
Mígnem egyszer, pillanatra, két szemét nagyra nyitva,
Észrevett egy színes csodát, ahogy épp a karjára szállt.
Hatalmas volt, páva szemű, a színe szivárványszínű.
Szárnyát szétnyitotta, mintha csak azt mutatta volna,
Amíg a hosszú tél eltelt, a hernyóból pille született:
„Akkor még szőrös és fiatal voltam, hernyótalpon gyalogoltam.
De immáron lepke lettem, ezer színben megszülettem,
S ha agyoncsaptál volna, ez a mese sose volna!“
Írta: Mayer Szilvia
Kiemelt kép: A szerző saját rajzaiból összeállította Lovász Szilárd
