Mára hozott olvasmányom a Régi-Új hazában című történelmi kalandregény, Urbánszki László Honfoglalás trilógiájának második kötete, amely a Lazi Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2020 végén. A sorozat első kötetéről tavaly ősszel írtam ajánlót, majd télen olvashattatok a szerző hasonlóan kalandos, ifjúsági fantasy regényéről, a Nyughatatlanról is az oldalunkon. Ám nemcsak a könyvekről, hanem magáról az íróról is többet megtudhattok a vele készült interjúból.
Urbánszki László regényei híresek az ízes magyar stílusról és a kalandos történetvezetésről, amelyeket hangulatteremtő tájleírások tűzdelnek. Ezzel ezúttal sem volt gond, sőt az első kötethez képest könnyebben is rázódtam bele a történetbe, mert Álmos fejedelem, Gerle, Karacs és a kis Árpád karaktere nem volt idegen számomra. Az első rész izgalmai és vélhetően, az ütős befejező rész között egy kevésbé eseménydús történetet kaptunk, a szereplők többet beszélnek, mint tesznek (legalábbis az elején), és inkább a karakterek szerelmi élete és a nők helyzete került terítékre.
Három vezérfonal van a regényben. Az egyik Álmos nagyfejedelem képlékeny helyzetét taglalja a kipcsákokkal, kazarokkal és kabarokkal az Etelközben, ahonnan a magyarok népe kiszorulni látszik. A második Karacs megbízatását mutatja be, amely a Kárpát-medencébe szólítja, ahol az ifjú százados feltérképezi az új földet, megismeri az ott élő népeket, és ami a lényeg, férfivá neveli a serdülő Árpádot! A harmadik szál során Hanga útját követhetjük nyomon, aki egy Kér falu feldúlását követően próbálja túlélni a pusztán egy árván maradt kisfiúval az oldalán. Bevallom, ez az utóbbi, bár megható volt és jól bemutatta a korabeli asszonyok nehéz sorsát, a fő történetszálhoz nem sokban kötődött. Urbánszki egyébként is szeret felvezetni mellékszereplőket, akiket miután bemutat, pár oldal múlva el is felejt, vagy megöl, ami olykor szíven üt, még ha csak egy rongyos és visszataszító besenyő harcosról is van szó.
Néha igazi párt találtak, máskor nyugalmat és biztonságot.
A karakterek ábrázolása nem túl mély, hiszen a puszta népének nincs ideje lamentálni, a vándorlás, a csatározás és a túlélés köti le minden gondolatukat, illetve ha férfiemberről van szó, akkor a nők. A regény elején gyakori téma a férfiak bővérűsége, amelyre a nők is kellőképp reagálnak, riszálnak, meg teszik-veszik magukat, még akkor is, ha elvileg nagyon tökös nőkről is van éppen szó. Az előző részben Gerle karakterét találtam a legszimpatikusabbnak, az özvegy Álmossal jó párost alkottak, még ha csak kerülgették is egymást. Ebben a részben változott a viszonyuk, bizonyos értelemben jó és rossz irányba is, ami kissé lerombolta a nagyfejedelem ideálját a fejemben. Nyilván nem az volt az író célja, hogy a nagyfejedelem mintaférj és -apa képében tündököljön, hiszen a vezér is csak ember. Aztán azt hittem, Nyeste karaktere lesz a kedvencem ezúttal, de a végére ez a szál is olyan véget ért, ami nem illett se Karacs, se a nő karakteréhez. Bár régen a szerelemnél nyilván többet nyomott a latba az életkor és a termékenység kérdése, mint manapság.
A katona életének java részében várakozik: ebédre, hálóhelyre, parancsra, csatára. Egy idő után mindent meg lehet szokni, még a halálvárást is.
A regény érzelmi része tehát nem annyira fogott meg, de a történet második felében nem is ez került túlsúlyba, hanem a tanácskozások, toborzások és természetesen a csaták, amelyek viszont igazán élvezetesre sikeredtek. Hadvezérek, küldöttek, árulók és fejedelmek fejébe leshetünk bele, átélhetjük az ősmagyarok hadicseleit és vidulhatunk a leleményes karakterek trükkjein, amelyek bár bugyutának és apróságnak tűntek, de csatákat végkimenetelét döntötték el. Tudjuk, egy kalandregény nem minden eleme éppen hű a történelemhez, és Urbánszki új regényében is voltak “költői” túlzások, változtatások, hihetetlen fordulatok, és ez nem is baj, mert a szerzőnek nem az a célja, hogy megváltsa a világot, ellenben egy könnyed és hangulatos történettel akarta megajándékozni az olvasóit.
Szerintem a sorozat legnagyobb erénye, hogy újragondolja az elődeinkről, Álmos fejedelemről és legfőképp a fiáról, Árpádról alkotott képünket. A Régi-Új hazában egy tipikus második kötet, amely a fő cselekményt kissé háttérbe szorítva inkább a karakterek fejlődésére és a kalandozásokra fókuszál, ezáltal előkészítve nekünk a zárókötetet, aminek a kéziratát egyébként a szerző éppen a napokban fejezte be!
