A 21. század egyik legismertebb romániai magyar kortárs költőjével, Horváth Előd Benjáminnal, ismertebb nevén Horváth Benjivel volt szerencsém interjút készíteni a kolozsvári Planetárium kávézóban szerdán este hat órakor. Bizonyára sok kérdés merül fel bennünk munkásságával és hétköznapjaival kapcsolatosan, így bátorkodtam elhívni egy beszélgetésre, amit elfogadott. Benji Marosvárhelyen született, de alig egy éves koráig élt ott szüleivel, mivel édesapját, aki lelkész, kihelyezték Istvánházára, egy Ludastól nem messze levő faluba.
1. Hogyan kerültél Kolozsvárra?
„ Az igazság az, hogy ez nekem is homályos picit. Arra emlékszem még, hogy három éves koromban laktunk Hollandiában néhány hónapot, majd egy évvel később Edinburghba költöztünk, egy évet ott is laktunk, majd onnan költöztünk Kolozsvárra. Azt megelőző években is itt laktunk, ahogyan most is. De végetnemérőnek tűnt ez a helyváltoztatás, mivel másodikos koromban ismét Skóciában kötöttem ki, ahol suliba is jártam. 2008-ban, amikor 20 éves lettem, kiköltöztem Budapestre, ahol 6 évet éltem, majd onnan is visszajöttem Kolozsvárra.”
2. Miért pont Erdély, miért nem Budapest?
„ Úgy érzem itt nagyobb szükség van rám, mint külföldön, de leginkább azért, mert itt érzem otthon magam. Nekem nagyobb érték, ami itt van. Meg amúgy szeretem nagyon a román kultúrát, és ezt a fúziót, ami itt van Erdélyben etnikumok szempontjából. Úgy érzem, az identitásomat nagy mértékben meghatározza, hogy romániai magyar vagyok, nem pedig magyarországi magyar. Egyelőre itt folytatnám munkásságomat. Nem mondom, hogy nem fogok még elmenni, de az biztos, hogy mindig visszajövök majd… hacsak ki nem tör itt egy háború.”
3. Milyen érzés egy 21. századi költőnek lenni?
„Ezt kérdezhetném én is. Milyen érzés egy 21. századi újságíró hallgatónak lenni? Ugyanolyan mint egy péknek, csak lehet a költő többet idegeskedik.
Viccet félretéve, annyit mondhatok, hogy elég kemény és nehéz, mivel ez nem egy olyan szakma, amit anyagilag megbecsülnek. Főleg manapság. Költészetből nem lehet megélni, ezért mindenkinek, aki az irodalmi szakmában van, kell valami mást csinálni fő- és mellékállásban. Ezért vagyok szerkesztő, műfordító és eseményszervező is. Általában az a kép van az emberek a fejében a költőről, hogy belőle csak úgy ömlenek ezek a dolgok. A hasára csap, és csak úgy folyik a művészet, de nem így van. Ez az egész rengeteg lelket és energiát kíván. Dolgoztam építkezőmunkásként is egy évet, attól nem fáradtam ennyire. Aki ezt csinálja, az feláldozza az egész életét, és azért csinálja, mert ezáltal magán is tud segíteni, ami nagyon fontos. Nem hobbiból csinálom. A költészet az életem, a hívatásom, nem tudnék nélküle élni.”
4. Miért pont a kortárs költészet?
„Ha valaki olyan költő akar lenni, aki nemcsak magának írogat, hanem másokkal is meg szeretné osztani, annak oda kell figyelnie arra, hogy önmagát adja. Meg kell találnod a saját nyelved, azon kell kifejezned magad. Persze, lehet szeretni a régi költőket, de ha ugyanolyan formában kezdesz el írni, mint ők, attól te még nem leszel költő. Amit leírsz, azt úgy kell elmondanod, hogy tényleg legyen benne valami belőled. Lényegében téged kell, hogy tükrözzön az alkotásod. Igazából mindenki tud verset írni, ha megtanulja letisztítani a gondolatait, de az még nem azt jelenti, hogy mindenkinek költőnek kell lennie.”
5. Mit tartasz hitelesnek a költészetben?
„Volt egy beszélgetés a Hervay Klub irodalmi körén, ahol szóba került a szenvedés, pontosabban az, hogy a nagy műalkotások szenvedést igényelnek. Ezzel én abszolút nem értek egyet. Persze, kell a szenvedés, de mindenki szenved, és nem lehet ezt mérni, hogy ki csinálja jobban. Ami kívül van, az egy dolog, de belül mindenki szenved. Nem attól lesz jó a műalkotás, ha a költő szenved, hanem akkor, ha azzal a szenvedéssel szembe tud nézni, és nem szépíti, nem fújja fel és nem tagadja le, nem akar elmenekülni tőle, nem veszi fel az álarcot, hanem beletörődik, és úgy mutatja meg, ahogy van. Szerintem ez az, ami hitelessé tesz egy műalkotást.”
6. Miből inspirálódsz, amikor írsz?
„Mindenből. Egyrészt mindenből IS kell meríteni ahhoz, hogy megtaláljam, amit mondani akarok. Én alapvetően azért írok, mert bajom van a szavakkal, azzal, hogyan fejezzem ki magam. Amúgy egy szorongó, stresszes, önbizalomhiányos és introvertált személyiség voltam mindig, és azáltal, hogy írni kezdtem, túl tudtam lépni ezeken, önbizalmat kaptam, főleg abban, hogy tudjak kommunikálni, csakúgy szóba állni emberekkel, ha az adott helyzet megkívánja.”
7. Hogy tekintesz vissza az eddigi eredményeidre?
„Büszke és hálás vagyok mindenért. Nyilván többet akarok mindig, úgy kapni mint teljesíteni, de tudok elégedett lenni, ami nagy szó, mert nem mindig tudtam az lenni.”
8. Gondoltad volna, hogy ennyire sikeres leszel a költeményeiddel?
„Ez jó kérdés. Örvendek, ha így látod, hogy sikeres vagyok, mert én nem gondoltam még erre így. Igazából sokat álmodoztam kamaszkoromban, persze, és igen, lehet, hogy gondoltam erre is. Mondjuk arról is álmodoztam, hogy rocksztár leszek, de minden nem jöhet össze. Nyilván nem pöröghet az agyam folyamatosan azon, hogy minden kell, és mindent akarok, mert úgy elég unalmas lenne az életem. De még mindig van mit elérni.”
9. Melyik költő az, aki miatt megfogott a költészet?
„Nagyon sok költő műveiből inspirálódtam, ugyanakkor filmekből, színházból, festészetből, de megpróbálok felsorolni párat a teljesség igénye nélkül: Parti Nagy Lajos, Tolnai Ottó, Esterházy Péter, bár ezek közhelyes nevek, őket mindenki szereti. Joszif Brodszkij, Rudyard Kipling régi kedvenceim. Az utóbbi időben nagyon sok amerikai és román kortárs költő műveit is faltam, mindig van valami új, ami megtetszik. Nagyon fontos nekem Anne Carson, Emily Jungmin Yoon, Tracy K. Smith vagy Dan Sociu, Radu Vancu és még sokan mások.”
10. Ki az az ember, akiből erőt tudsz meríteni a mindennapjaidhoz?
„Bárki, akinek tudok adni valamit, és esetleg segít rajta, akitől én is kapok valamit, és segít rajtam, és én magam.”
Írta: Sinkler-Németh Zsófia-Petra Kiemelt kép: unsplash.com
Köszönjük Horváth Benjinek a válaszokat, és Sinkler-Németh Zsófia-Petrának az interjút.
