Nekem már nincs mit veszítenem,
Tőlem egyszer mindent elvettek már,
Amit mégis őrzök bús szívemben
Az e világban túl értékes tán.
Neked még most is van választásod,
Engem réges – régen kiválasztottak,
Neked könnyebbek a halogatások,
Nálam a kis esélyek is átkozottak.
Te könnyen ígérsz holnapot,
Szállnak a széllel veled a mondatok,
Én csak várom a holnapot,
Szívem megint elragadott.
És tudom sose leszünk egészek,
Értünk nem vagy tettre képes,
Végig nézed inkább az egészet.
És tudom újra magamba zuhanok,
A szavaidba bele fulladok,
Egyedül élek, egyszer egyedül meghalok.
Engem már csak hitegetnek régen,
Körülöttem így múlik el a gyönyörű táj,
Bárhol jártam, bárhogyan is éltem,
Most visszahozott a körforgás.
Mert máshogy sehogy sem lehetett volna,
Annyi sorból érezheted kiégett lelkem,
Annyiszor fel is adhattam volna,
Mert igazán senki sem szeretett engem.
Te is könnyen ígérsz holnapot,
Szállnak a széllel veled a mondatok,
És én csak várom a holnapot,
Mert szívem megint elragadott.
És fáj, mert tudom sose leszünk egészek,
Értünk nem vagy tettre képes,
Végig nézed inkább az egészet.
És tudom újra magamba zuhanok,
A szavaidba bele fulladok,
Egyedül élek, egyszer egyedül meghalok.
Újra csak a vers marad és álom,
Mi örökre már csak kereshető,
Hiába mondod, valóságom:
Nem érek annyit, nem vagyok szerethető.
Én tudom sose leszünk egészek,
Értünk nem vagy tettre képes,
Végig nézed inkább az egészet.
És tudom újra magamba zuhanok,
A szavaidba bele fulladok,
Egyedül élek, egyszer egyedül meghalok.
(2022. 06. 10.)
Írta: Csánó Szabolcs
Kiemelt kép: pexels
