Az emberek csak rohannak,
Mindegyikük megy,
Érkezni valahová,
Megtalálni a végzetet,
Árokból kimászva
Olyan magasnak tűnik a hegy,
Cipeljük az átélt fájdalmat,
S a belőle nyert értelmet.
Ha léteznének véletlenek,
Lennének bennem
kétségek,
Hogy téged nem az égiek
Küldtek hozzám,
hogy érints meg.
Testem egy küzdelem tépi
ketté,
Feloldoz és hozzád láncol,
Mégis ugyanazon érzés
tesz egésszé,
Szeretni taníts
vagy szórj rám átkot.
Álmaimat a reggel tépi szét
Szertefoszló képekre,
Szemeidben látom újra
egyként,
Bezárva az ismeretlen
űrébe,
Vállalva újra a tévedést,
Ha rosszul választott
a szívem,
Súgj szépet, ha kölcsönös
az érzés.
Vagy mondd ki a
könyörtelen ítéletet.
Ha léteznének véletlenek,
Lennének bennem
kétségek,
Hogy téged nem az égiek
Küldtek hozzám, hogy
érints meg.
Testem egy küzdelem tépi
ketté,
Feloldoz és hozzád láncol,
Mégis ugyanazon érzés
tesz egésszé,
Szeretni taníts vagy szórj
rám átkot.
Túlzsúfolt utcák mélyén
rejtett
Csókod a számon
Lesz amiért majd
könnyeket ejtek,
Ha egyszer véget ér ez az
álom.
Ha léteznének véletlenek,
Lennének bennem
kétségek,
Hogy téged nem az égiek
Küldtek hozzám, hogy
érints meg.
Testem egy küzdelem tépi
ketté,
Feloldoz és hozzád láncol,
Mégis ugyanazon érzés
tesz egésszé,
Szeretni taníts vagy szórj
rám átkot.
Írta: Csánó Szabolcs
Kiemelt kép: pexels
