Az Agave Könyvek a könyvhétre többek között elhozta nekünk Octavia E. Butler, Hugo-, Nebula-, és MacArthur-díjas írónő egy újabb regényét. Ez A magvető példázata, amely a Földmag duológia első kötete. Korábban már írtam a szerző Xenogenezis trilógiájának részeiről, (Hajnal, Átváltozás és Hibridek), így számomra már ismerős volt az írónő és a stílusa. És az, hogy 2024-re, ami csak három évre van a jelenünktől, gazdasági válságot, erőszakot és egyéb borzalmakat jósol, felcsigázta az érdeklődésemet az új regénye iránt.
A klímaváltozás világszerte szedi áldozatait, járványok, háborúk és vízhiány tizedeli a bolygó lakosságát. Ember embernek farkasa, a lopás és a gyilkosság mindennapos. Főszereplőnk, Lauren, egy védett, zárt közösségben nevelkedik, így fiatal felnőttkoráig nem is igazán találkozik a kegyetlen valósággal, de annál többet hall az idősebbek történeteiből, akik még akkor éltek, amikor a fényszennyeződés miatt nem látszódott a csillagos égbolt, vagy amikor a rendőrséget nem kellett borsósan megfizetni, hogy kiszálljon egy bűnügy miatt. Lauren a prédikátor lánya és az anyjától egy olyan betegséget kapott örökségül, ami miatt mások fájdalmát és élvezetét is teljes mértékben átéli. Ez megalapozza a személységét. Sokat olvasott nővé cseperedik, aki apja tanításait, a saját tapasztalatait és a világból híreiből szerzett tudását a naplójába jegyzi le, verses formába szedve egy új istenhit tanait vési le…
Lehet, hogy Isten nagyra nőtt gyerek, aki szeret játszani.
…és egyre erősebbé válik benne a bizonyosság, hogy a régiek, akik még jólétben és biztonságban éltek, képtelen alkalmazkodni ehhez az új világhoz.
A tehetség lényegét tekintve nem más, mint alkalmazkodóképesség és állhatatos, pozitív előjelű megszállottság. Állhatatosság híján csupán pillanatnyi lelkesedés marad. Alkalmazkodóképesség híján könnyű belesodródni a romboló fanatizmusba. Pozitív előjelű megszállottság híján nem marad a világon semmi.
Aztán egyre több veszteség éri a közösséget, majd a családjukat is, míg végül Lauren arra kényszerül, hogy elhagyja az otthonát. Önmagától is megtette volna, már évek óta tervezgette az indulást, de mindig történt valami, ami marasztalta. Tehát újrakel harmadmagával, hogy északon új életet kezdjen, és ha minden jól alakul, egy új világrendet alakítson ki. Vajon modernkori rabszolgaság, rablógyilkosság általi halál, vagy a megváltás vár rá az útja végén?
Bizarr, mennyire hétköznapi dolog lett számunkra, hogy a földön fekve hallgatjuk, ahogy a közelben emberek próbálnak végezni egymással.
1993-ban, amikor első ízben megjelent A magvető példázata, még újszerű és izgalmas lehetett a disztópikus, a világvégét jósoló téma, mára egy kicsit elcsépeltté vált. Természetesen, ez nem azt jelenti, hogy nem találtam benne semmit, ami megfogott volna. Nagyon sok szépen megfogalmazott gondolat és érdekes témafelvetés jött velem szembe a sorok között, és a hiperempátia jelensége is ötletesen formálta a szereplőket, illetve az egymáshoz fűződő viszonyaikat. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a disztópiákat, a sci-fit, vagy a naplóregényeket. Személy szerint én várom a folytatást, mert kíváncsi vagyok, merre fut ki a történet. A Xenogenezis sorozat végén sem az lett, amire számítottam, így úgy érzem, az írónő tartogathat számunkra meglepetéseket.
Ha tetszett az ajánló, a könyvről itt olvashatsz többet:
