A történelmen belül mindig is érdekelt az emberek gondolkodása, lelke egy adott helyzetben. Emiatt is szeretem nagyon azokat a történeteket, amik a múltbéli eseményeket dolgozza fel és ezáltal közelebbről láthatom ezeket. A huszadik század tragédiáival foglalkozó könyvek vonzanak, hiszen ez időben nincs olyan messze tőlem és rendkívül érdekes, tanulságos történeteket talál az ember, ami sokszor felfoghatatlan, hogy ezek a valóságban megtörténtek.
Mikor elolvastam Meg Waite Clayton Az utolsó vonat Londonba című könyvének ismertetőjét, akkor rögtön felkeltette az érdeklődésemet és nagyon hálás vagyok, hogy a 21.Század Kiadónak köszönhetően elolvashattam ezt a történetet.
Rövid összefoglaló a könyvről:
Stephan Neumann kezdő drámaíró, befolyásos, jómódú bécsi család sarja. 1936-ban még úgy véli, a nácik nem sok vizet zavarnak: hangoskodnak, primitívek, de ártalmatlanok. Legjobb barátja Zofie-Helene, a keresztény lány, akinek édesanyja egy náciellenes lapot szerkeszt. Amikor a nácik uralomra jutnak, összeomlik a két kamasz gondtalan világa.
A sötétségben megcsillan egy reménysugár: Truus Wijsmuller, a holland ellenállás egyik vezéralakja zsidó gyerekeket csempész ki a náci Németországból. Miután Hitler elfoglalta Ausztriát, ez a vállalkozás egyre veszélyesebbé válik. Európa-szerte lezárják az országhatárokat, és nem engedik be a menekültek tömegeit.
Wijsmuller igyekszik minél több gyereket megmenteni. Versenyre kel az idővel: vajon ki lehet hozni Bécsből Zofie-Helene-t, Stephant és Stephan kisöccsét, Waltert, meg a hozzájuk hasonló ifjakat? Elérhető még London? Veszélyes és bizonytalan élet vár rájuk.
A regény már csak amiatt is nagyon izgalmas, hiszen valós eseményeken alapul, de közben egy fiktív történet. A könyv a második világháború előtt indul, az 1936 decembere és 1940 májusa közötti időszakot öleli fel.
A történet nagyon pőrgös, sőt az elején kaotikus, ahogy elkezdődik több szálon futva és a rövid fejezetek futnak sorban, észre sem veszi az ember, hogy több száz oldalt olvasott el.
Azt gondolom, hogy igazán nehéz olvasmány, mivel egy sötét részét mutatja be a múltunknak és sokszor éreztem az olvasás során magatehetetlennek magamat, hiszen csak egy olvasó vagyok és nem tudok visszamenni a múltba segíteni ezeken az embereken. Ahogy telik az idő, haladnak az események, egyre fojtóbb, nyomasztóbb a történet.
A regény során kamaszok szemén át nézhetjük a történetet, akiket a megmentő, Truus Wijsmuller-Meijer, próbál kimenekíteni Ausztriából és Londonba juttatni. A második világháborúval kapcsolatos könyvek között ez egy kiemelkedően tragikus történet, hiszen itt szülőkről olvasunk, akik lemondanak gyermekeikről, annak tudatában, hogy soha többé nem láthatják őket, mert csak így menthetik meg életüket.
Közben meg rendkívülinek tartom azt az összefogást, szervezést, ami a gyermekek megmentéséért történt. Hiszen Eichmann sem hitte el, hogy 3-4 nap alatt egy 600 fős gyermekcsapat utazásra kész lesz, ezért is tudta Tante Truus meggyőzni a náci tisztet, hogy megadja az engedélyt a Londonba utazáshoz.
Nagyon tetszett a regényben, hogy folyamatosan tanultuk valamit az olvasás során, hiszen nem csak egy hihetetlen történetet olvastunk, hanem különböző kulturális információkkal is szolgált.
Nagyon hálás vagyok az írónőnek, hogy ezzel a történettel állított emléket Tante Truusnak, akinek köszönhetően 9254 gyerek menekült meg a biztos haláltól.
Köszönöm szépen a könyvet a 21.Század Kiadónak!
Kiemelt kép: internet
