A naplementés ötletek
mérgesen alszanak a dróthuzalok felett.
Magadra engeded a vizet,
a kávét, a füstöt, a mérget;
magadra engedsz embereket,
azt sem tudod miért.
Csak látod futni az áramot-
és ha lecsukod a szemed,
színes geometriai alakzatokat látsz.
Pár másodperc az egész.
Valamiféle kaleidoszkópikus hurrikánban
szinkronúsznak a sejtjeid és
elvárod tőlük a megnyugvást .
Ostoba ötlet.
Amikor porcelánná fagy az arcod,
amikor az emlékeid hibásan vannak kódolva-
labirintusrendszerekben vagy
és sosem engeded ki magad, pedig
benned van a szoba, kinyitod az ajtaját és…-
hangszigetelt a szívkamrád is.
Lebegni tanítod a lelked, pedig
lelki izomzattal sem változik soha semmi-
végül meg gallyak és avar takarja el a tested.
Minden mondat dobszóra sétál ki
a szádból, mégis néma maradsz,
hogy ne kérdezzen senki a hibáidról.
Sajnálod, hogy elrontottad a
felhőkollekciódat, hogy képtelen
voltál átúszni a magzatvízen
és, hogy egyedül állsz a Holdon részegen.
Csak a végén köszönik meg, hogy
te voltál a gazdatest és minden, amit
magadról hittél, nem volt más, mint placebo.
Ami vagy, az egy arc nélküli karc-
megismered az idegenség illatát.
írta: Varga Csenge kiemelt kép: pexels.com
