A szerző 67. művében egy tapasztalt kém már szeretne visszavonulni, amikor új megbizatást kap. Vajon megbírkózik a feladattal?
Fülszöveg: Nat, az angol titkosszolgálat 47 éves veteránja úgy érzi, hogy az operatív ügynökként töltött éveinek vége, ideje hazatérni Londonba, ahol a felesége várja. A moszkvai központból érkező egyre komolyabb fenyegetések miatt azonban el kell vállalnia még egy munkát. Rábízzák az egyik halódó londoni alállomás, a Menedék irányítását, ráadásul nem túl ragyogó kémek szedett-vedett csapatát is a keze alá kapja. Az egyetlen tehetségesnek tűnő tiszt a fiatal Florence, aki már egy ideje figyeli az orosz részleget, ráadásul beszervezte a kiábrándult szeretőjét egy, az orosz irányításra nagy befolyással bíró ukrán oligarchának.
Nat nemcsak a kémkedésben, hanem a tollaslabdában is született tehetség. Állandó hétfő esti játszmáin ellenfele akár a fia is lehetne: az egyedül élő és magába forduló Ed, aki képtelen elhinni, hogy a Brexitet megszavazták, ki nem állhatja Trumpot és utálja, hogy egy lélektelen médiaügynökségnek dolgozik. Mégis, mindennek ellenére Ed lesz az, aki Natet, a feleségét és Florence-t a politikai düh olyan útjára tereli, ami mindannyiuk életét veszélybe sodorja. Az Ügynök a terepen lankadatlan feszültséggel felépített, hol szívszaggató, hol sötét humorban bővelkedő története hátborzongató portrét fest a világ működéséről. John le Carré ismét bebizonyítja, hogy vészterhes korunkat senki nem ismeri nála jobban.
kép: Ectopolis
Bevallom ez az első kötet, amit a szerzőtől elolvastam. Mivel már régóta terveim között szerepelt megismerkedni a munkásságával, és a fülszöveg is felkeltette az érdelődésem úgy éreztem jól fogok szórakozni. Sajnos tévedtem. A pozitív hozzáállásom valahogy oldalról oldalra türelmetlenségbe fordult át, csak a történet befejezése iránti kíváncsiságom ösztönzött folytatásra.
A sztorit egyes szám első személyben olvashatjuk Nat narrálásában. Maga a nézőpont választás kiváló hiszen kémregényről van szó, amiben ugye ajánlott a rejtélyeket minél később felfedni. Viszont az E/1 ellenére nehezen olvasható, és érthető a cselekmény, én legalábbis sokszor elvesztettem a fonalat. Kicsit több párbeszéd használata jobb olvasási élményt eredményezett volna.
A karakterek közül kevés maradt meg az emlékezetemben, itt a sok fedőnév miatt többnyire nem is tudtam, hogy most akkor ki kicsoda. Apropó karakterábrázolás, néhány mellékszereplőről kevesebb ismerettel is beértem volna. A kedvencem Prue, Nat felesége volt, aki ugyan többnyire igyekezett nem beleszólni férje munkájába, viszont az igazán meleg helyzetben támogatásáról biztosította.
A könyv valahogy egyszerre szeretett volna lenni társadalomkritika, és kémregény, csak sajnos kiegyensúlyozatlanra sikeredett.
Amit nagyon szerettem az a választott helyszín (jó érzés volt ismét Londonban tartózkodni), a könyv vége felé alkalmazott formai megoldás, amelynek hála belehallgathattam titkos felvétekbe, valamint az, hogy a szerző nem rejti véka alá véleményét a globális problémákról.
kép: Pinterest
Ajánlom a kötetet első sorban az író korábbi könyveit kedvelő olvasóknak, valamint azoknak, akik kíváncsiak egy visszavonulásra készülő ügynök utolsó bevetésére.
Jó kémkedést!
Köszönöm a recenziós példányt az Agave Kiadónak!
Kiemelt kép: Trendsmap
