Szilágyi Heléna a maga teremtette fantázia világ után (Diabolika) idén egy realista regénnyel tér vissza. A Reménysugárt, amelyben az iskolai bántalmazást, a depressziót, és az öngyilkossági kísérletet veszi górcső alá, nem csak kamaszoknak ajánlja. Az írónővel egyebek mellett a könyv keletkezési körülményeiről, és jövőbeli terveiről beszélgettünk.
Még a 2007-ben kezdted el írni a történetet. Miért most döntöttél a kiadás mellett, és mi ösztönzött az elbeszélés papírra vetésére?
Még gimnáziumba jártam, amikor belevágtam a történetbe és összesen négy hónap alatt megszületett. 17 éves voltam, 11. osztályba jártam, mint a történetem főszereplője, Hajnal is, így sok tekintetben az akkori énem szócsöve lett ez a karakter. Kiskamaszkoromban volt pár nehéz évem, amikor bullying áldozatává váltam. Valószínűleg ez is inspirált, aztán később, középiskola alatt is akadtak mélypontjaim, de szerencsére a barátaim, a hobbi tevékenységeim, mint a rajz és az írás, segítettek átvészelni a rosszabb időszakokat. Ám nem egyszer belegondoltam abba, milyen lenne, ha eszköztelenül és teljesen egyedül állnék a világgal meg a felnőtté válással szemben. Ebből született az alapgondolat.
Amikor elkészültem vele, csak pár barátomnak mutattam meg, utána hagytam pihenni. Egyáltalán nem éreztem úgy, hogy megérett volna arra, hogy olvassa a nyilvánosság is. Aztán egyetem alatt elkezdtem pályázgatni, és nyertem egy megjelenési lehetőséget a Reménysugárral, de végül a kiadó megszűnt/eltűnt, azóta sem hallottam felőlük, pedig még a borítótervet is elkészítették a rajzaim alapján. Utána évekig semmi. Majd tavaly kapcsolatba kerültem a Little Fox Kiadóval a Diabolika kapcsán, és mivel a fantasy nem igazán a zsánerük, a marketing is nehézkesen alakult, úgy gondoltam, másodjára inkább előveszem ezt a realista írásomat, ami a mai napig aktuális és nehéz témákról szól. Ezzel kapcsolatban a pszichológus énemet is jobban előtérben helyezhetem.
Én körülbelül húsz évvel ezelőtt voltam annyi idős, mint a Reménysugár szereplői. Miközben olvastam, mégis az jutott eszembe mintha megállt volna az idő. Olyan problémákkal foglalkozol benne, amelyekre a mai napig nem igazán sikerült megoldást találni. Sőt, úgy tűnik manapság még nehezebb fiatalnak lenni. Mit gondolsz, valóban nem változott a világ? Mi lehet az oka, hogy egyre több az iskolai abúzus?
Én úgy gondolom, hogy nem megállt az idő, hanem rohamosan halad előre és ezek a problémák csak még hangsúlyosabban jelennek meg a mai társadalomban. Az interneten és a közösségi médián egyre több a hamis énképet és megtévesztő üzenetet tartalmazó hír meg üzenet, amely eltorzítja az önmagukról alkotott képet, és azt is, ahogyan a világot és másokat látunk. A gépek előtt éljük le az életünket, egy egyre nehezebbé válik kapcsolódni egymáshoz, pedig mióta ember az ember, közösségekben éltünk és fontos részét képezi a lényünknek az, hogy kikhez tartozunk. Ezzel egyidős az a szociálpszichológiai jelenség, amely szerint azokat, akik valamiért másabbak, nem illenek a csoportunk normáiba, azokat kiközösítsük. Az ősidőkben ez a túlélésünk záloga volt, ezért belénk van kódolva. Tudatosan tehetünk ellene, ám ehhez szükség van a szülőkre és tanárokra is, olyan programokra és szakemberekre, amelyek kifejezetten a gyermekek érzékenyítését, összetartozását helyezik a központba. A mai oktatási rendszerben ennek kevés szerep jut, és nem csak a tanárhiány és a szoros tanterv miatt, hanem azért is, mert nincsenek meg a megfelelő alapok, nincsen meg a kellő támogatás.
Segítette szakember, a témához kapcsolódó irodalom a munkádat a könyv megalkotásában, vagy pszichológusként úgy gondoltad kellő tudással rendelkezel?
Több lépésben történt az írás, de főképp a lélektani háttér kidolgozása. Ahogy értem, ahogy bővültek az ismereteim és a tapasztalataim, változott a történet is kicsit. Amikor kamaszként megírtam a könyvet, teljesen szívből-lélekből dolgoztam, nem olvastam utána semminek. A fájdalom vezette a kezem. Aztán elkezdtem a pszichológus szakot, amely során sok mindent tanultam, jobban mögé láthattam a problémának elméleti síkon. Pszichológusként elöszőr egy bentlakásos iskolába tudtam elhelyezkedni, ahol rossz anyagi háttérrel rendelkező, gyakran bántalmazó családi környezetből érkező gyerekekkel dolgoztam. Így nem csak magáról az iskolapszichológusi munkakörről tudtam meg többet, hanem Viktor személyiségéhez és életéhez is tudtam ihletet meríteni, valóságosabbá tenni a történetét. Később a hangulatzavarokról és az öngyilkosság okairól, kezeléséről a klinikai szakképzésem, majd szakmai munkám alatt szedtem magamra többet és többet, amivel egy kis pszichoedukációt is tudtam csempészni a sorok közé.
kép: Szilágyi Heléna
A regény központi karakterei Hajnal és Viktor két szélsőségesen eltérő pénzügyi háttérrel, és körülményekből érkeznek, a problémáik mégis ugyanazok. Fontosnak tartottad megmutatni, hogy a depresszió, és a bullying nem válogat, egyaránt érinthet gazdagot, szegényt is?
Igen, ez is cél volt, hogy láthatóvá váljanak olyan nehézségek és traumák, amelyre a legtöbben csak legyintenek. A gazdagok is lehetnek érzelmileg szegények vagy boldogtalanok, és a hátrányos helyzetű emberek sem gyakran önhibájukból jutottak oda, ahol vannak. Mind emberek vagyunk, és mindenkinek lehet maradandó sebet okozni testileg és lelkileg is. A depresszió és az öngyilkosság(i kísérletek) nem szőnyeg alá söpörhető jelenségek, bárkiről is legyen szó.
A könyv ajánlójában is megfogalmaztam, hogy nagyon fontosnak tartom ezt a történetet, és szerintem oktatni kéne az iskolákban. A fülszövegben te magad is hangsúlyozod, hogy nem csak kamaszoknak szól. Kinek ajánlod elolvasni?
Elsősorban a nyelvezete és a főszereplők életkora miatt a középiskolás korosztályra gondoltam célcsoportnak, de természetesen szülők, pedagógusok, vagy hasonló problémában érintettek is találhatnak benne olyan üzenetet, sorokat, amik megfoghatják őket.
Mesélj a borítóról! Több verzió is volt, miért erre esett végül a választás?
A legelső változatot, amivel körülbelül egy évtizeddel ezelőtt jelent volna meg a regény, átküldtem a kiadómnak, amire azt mondták, hogy ezt fel kellene újítani, kicsit színesebbé tenni. Ezért több ötletemet is megrajzoltam, amelyeket végül az olvasóimnak is megmutattam, végül ők választhatták ki, melyik legyen a borítón. Talán kicsit erős az üzenete, egyesek szerint ellentmondásos a cím és a kép, viszont úgy gondolom, figyelemfelkeltőre sikerült. Bár grafikus végzettségem is van, nem dolgozom a szakmában, nem is vagyok különösebben tehetséges, így tudom, hogy sokkal jobbat is lehetne készíteni, de magánkiadásban abból főzök, amiből tudok.
kép: Szilágyi Heléna
Zárásként kérlek mesélj a jövőbeli terveidről!
Tervem az rengeteg van, viszont a megvalósításuk a jelenlegi könyvpiaci lehetőségek mellett elég korlátozottak. Jelenleg 3-4 novellám is megjelenésre vár, különböző antológiákban kaptak helyet. Ezek főleg a Diabolikához hasonló fantasy, horror zsánerbe tartoznak, vagy éppen a Diabolika világában játszódnak. Emellett több kéziratot írok, régebbi történeteimet is elő-előveszem, hogy javítsak, szerkesszek rajtuk egy keveset, miközben több pályázati eredményre is várok. Szóval a háttérben sok mindenen dolgozom, hogy ezekből lesz-e valami, az a jövő zenéje. Aktuálisan azt várom nagyon, hogy a Reménysugár fizikai formában is megjelenhessen.
Köszönöm Helénának a válaszokat!
Kiemelt kép: Szilágyi Heléna
Tetszett az interjú? Rendeld elő a könyvet: Reménysugár előrendelés
