Pollák Viktória
Ez nem az, ami
A moccanatlan függönyön át
Lassan kúszik a takarón a fény
Lopakodik, megsimítja haját
Majd megpihen a tenyerén
A napsütés a gyűrött kezében
Makacs gömbbé válik, arannyá
Nem tágít, forr, s büszke hevében
Fagyos telünk változik tavasszá.
A fénygömböcske továbbgurul
Szalad, izzik a szíve felé
Míg álmos teste egyet fordul
Míg húzza párnáját a szeme elé
A napsugár nyaláb megérkezik
Átmelegíti a gyűrött inget
A szegycsont alá beférkőzik
Súgja: “nem láthat meg senki minket”
Nem állja útját billentyű, sem ér
Ébresztgeti őt hirtelen melegével
Szusszan, ásít, dörzsöli szemét
Nyögve felül álmatlan testével
De hogy lett a lágy napsugárból
Reggeli első fontos gondolat
Körülnéz, sóhajt, kikel az ágyból
Elsimítja a takarón a ráncokat
Kicsit szédül, az esti sok bor
A cigi, az éjszaka, mind megárthat
De hol a telefon, kéne pár sor
Köntös, kávé, redőny várhat
Mit írhatna, mit mondhatna
Se túl kevés, se túl édes
Jó a klisék biztos oltalma
De ma az ötletei száma véges
“Eszembe jutottál, velem vagy”
Ezzel még vár, hátha félreérti
Ásít, telefont a konyhában hagy
És az óra készülődésre inti
Mire felöltözik szinte tudja is már
Mi lesz a két sor, mit üzenni akar
A kávéban oldódik a tej, akár
Az örvény, mit a gondolat kavar
Zizeg a teló, csak megelőzte
Nem baj, talán könnyebb ez így
Egy korty kávé, de még előtte
Másnap ellen a nagy pohár víz
Üzenet megnyit, a lány hangja a fülében:
“Reggel lett, gondolsz rám ma még?
Zsong a fejem és szinte nem emlékszem
Hol végződsz te és hol kezdődök én”
Kabátot vesz, cipőt, hol a kulcs
Mint egy robot zárja az ajtót, a rácsot
Mellkasában a jövő, a jelen, a múlt
Képek mire egykor vágyott.
“Nyugodj lelkem, ez nem az, ami!”
Mantrázza míg lefut a lépcsőn
Ez már tavasz! Indul a kocsi
“Majd új életet kezdek hétfőn.”
Egy másik lakás másik ágyában
Másnaposan fekszik a lány
A napsugárgömb a szívéből elillan
Míg egész nap a válaszra vár.
“Nyugodj lelkem, ez nem az, ami”
Mantrázza míg fésüli haját
Tükörbe néz, de úgy mint, aki
Egész másnak látja magát.
Kiemelt kép: internet
