Mayer Szilvia – Vigyázz rám!
Ide –oda
rakosgatnak,
ide tesznek
oda dobnak,
Szomorú a sorsom régen,
én a szemét szerencsétlen…
Elmondok egy történetet,
mi egy apóval megesett,
Ő mesélte el ezt nékem, dédipapa nem is régen.
Rólam szól – s az erdőről, friss, zöld rétről, legelőkről:
„Tiszta erdő mellett laktam, egész nap fát hasogattam.
Nem álltam a város zaját, elmentem vidékre tehát.
Szerettem a szép kék eget,
napsütötte nagy hegyeket,
Hol tavasszal a borostyán, úgy kúszott be hozzám –
Ahogy télen a kalács illata, kis családot vonzza haza.
Kisétáltam a mezőre, ki az őzlegelőre, ott voltak a bakok, suták,
őzrudli merre szem ellát.
Elmentem a kis tó mellett, hol hűs szellő lengedezett,
Bedobtam a pecabotom, s az mindjárt két nagy pontyot fogott:
Kisütöttem azt ebédre, de finom volt, Istenemre!
Elmúlt pár év – vagy úgy negyven – s még mindig az erdőn éltem.
Nem álltam a város zaját, szerettem e vidék táját.
De az erdő nem volt tiszta, mindenhol szemét volt lerakva. Nem értettem,
merre mentem, én ott boldog nem lehettem!
Kimentem a zöld mezőre, sétálni a legelőre, régen szinte minden este,
ott gyűlt a sok őzbak össze.
Volt ott nekik lucerna, széna, szalma kirakva,
Néztem őket távcsővel, csodáltam meg minden ősszel. De most amit én
ott láttam, betonutak nylon zsákkal,
Csak úgy folyt ki ott a szemét, az erdőben a város mentén.
Így ment ez már sok-sok éve, s az emberek lelkiismeretére, próbáltam én
odahatni,
táblákat
mentem
kirakni.
El-
mentem
a kis tó
mellett, hol most
is hűs szellő lengett,
Mert a Természet – Ő ugyanaz volt -,
de a botom, halat nem fogott.
Ha fogott volna, jó sem lenne, mert olaj úszott a tófelszínre,
S én mentem ott, oly boldogtalan, s hallottam, hogy sírt a patak,
Kiabáltak tavi pontyok,
mert a levegőjük lent fogytán volt…
Egyszer, tiszta erdő mellett laktam, s egész nap fát hasogattam,
Szerettem a tiszta eget, napsütötte nagy hegyeket.”
Kérlek Téged Te kis gyermek,
hogy az erdőt be ne szennyezd!
S ha látod azt, hogy jő valaki, ki szeméthalmot hord ide ki,
Szólj neki, hogy vigye innen, hisz van egy szeméttelep itten.
Nincsen messze fél órára, s az idő nem oly drága,
Hogy inkább az erdőt piszkold, s a szemetet ne oda hord!
Kék, sárga vagy elemgyűjtő, van ott mindből nézd ez ERDŐ!
S ha nem vagy résen és nem vigyázol, unokáddal majd, hol játszol?!
A kékbe dobd a papírt bele – újság, füzet, kartont – fekve,
A sárgába a flakont tedd be – műanyagdobozt hajtogass be.
A fehér színt könnyen jegyezed, csakis fehér üveg megy be:
Míg a tükör, kerámia,az már sajna nem megy oda!
A színes üveg a zöldben lakik, a veszélyes szürkében elem vagy rádió lapít.
S ha mindezt már odabent elhatároztad, fontos szabály, mit kell, ki is mossad!
…ide-oda rakosgatnak, ide tesznek oda dobnak,
Szomorú a sorsom régen, segíts nékem kérlek szépen!
Legyen az erdő s város tiszta, s aki a patak s folyó vizét issza,
Mindig
emlékezzen
erre,
s védje a
természetet
örökre!
Kiemelt kép: internet
