Urbánszki László Lazi Könyvkiadónál megjelenő Honfoglalás sorozatának a harmadik részéhez érkeztünk, a negyedik rész pedig a napokban lesz kapható a könyvesboltokba. A legutóbbi részben a magyarok kalandozásairól olvashattunk meg Árpád gyerekkorába tekinthettünk bele, ezúttal Árpád már felnőtt, és az ő fiai és testvérei is megjelennek a történelem sodrásában. Az előző két részről, a Vérszerződésről és a Régi-új hazában ajánlóit és a szerzővel készült interjút is megtaláljátok az oldalunkon.
A történet évekkel később játszódik, mint az előző rész. Karacs már negyvenes családapa, Árpád már özvegyember, és Álmos újabb zabigyerekei közül is megismerhetjük Kurszánt. Én szívesen olvastam volna az előző rész hőseiről többet, mivel az író a korábbi részeket Álmos, Karacs és Árpád karaktere köré építette. Csalódnom kellett, mert ez a rész nagy ugrásokban haladt, akár egy bakkecske, ezért mind a régi, mind az új karakterekről is épphogy csak ízelítőt kapunk. Kicsit kapkodó, már-már vázlatos, sok történésről csak a szerepelők szövegeléséből értesülünk. Úgy éreztem, a könyv felét a párbeszédek teszik ki, és csak mondják és mondják a magukét, sokszor olyan helyzeteket, amit mutatni is lehetett volna, hogy jobban elmélyülhessünk a történésekben.
A nagyfejedelemség utódlása a fő kérdés, hogy Álmos és Árpád hogyan cselezi ki a háttérbe szoruló többi törzsvezért és akadályozzák meg azt, hogy a magyarság újra széthulljon egy lázadás miatt. Ez egy eldöntött kérdés, még vitának sincs helye. Bár azért Álmos idősebb fiai, akit csak úgy emlegetnek, mint az iszákos, az okoskodó, meg a bika, szóba kerülnek, de rögtön le is írják őket, legyenek bárkik is, mert még egy jelenet erejéig sem jelennek meg. Ezt az előző részből is hiányoltam. Értem én, hogy mindenki tudja, mire megy ki a játék, de alátámasztásul azért pár összetűzést, dulakodást szívesen olvastam volna róluk, csakhogy én is igazán azt mondhassam, na igen, Árpád valóban ezerszer jobb választás, mint ezek a vadbarmok, kérem szépen.
Kiemelném viszont Kölked és Jutocsa kalandjait! Meg persze az ő hős vadászuk és macskauraságuk is gondoskodott a szórakoztatásunkról. A pusztakölykök jelenetei aranyosak és viccesek voltak, olykor nagyokat kacagtam rajtuk, és mégis… azok is sokáig a levegőben lógtak, mert az előzményeket már csak jóval később tudjuk meg. Árpád meg szinte egyáltalán nem reagálja le a történéseket, se akkor, se később.
– Kevés ruhájuk volt a pásztoroknak, de nagyon jószívűek, adtak egy meleg takarót. Kicsit szúrt, a beleszáradt tehénszartól, amiben sok törek van, éjszaka azonban nem számít a szúrósság, ha fázik az ember. Arra kell csak ügyelni, hogy a szaros része ne a számhoz kerüljön! – Jutocsa mesélni akart a hajnali mezítlábas tehénszar-tapicskolásról is, ami amolyan pusztai lábmelegítés, megérezte azonban, hogy az öklendező anyja nem szívesen hallaná, úgyhogy csak ennyit tett hozzá: – Nagyon jól szórakoztam!
Ez a regény inkább olyan volt, mintha novellák füzérét olvastam volna, sem mint egy összefüggő történetet. A címben szereplő Kurszán és Árpád elvileg központi karakterek, de őket sem ismerjük meg igazán. Árpád az előző kötetben még kölyök volt, kíváncsi lettem volna rá kamaszként, hogy miképp kamatoztatta a tudását úgy igazán, csakhogy a rátermettségét lássam, ne csak hallgassam. Talán az édesszájú, rövidlátó Kurszán igazibb lett, közelebb kerül hozzánk, mint a eljövendő nagyfejedelem. Ahogy a csapata is, akik mindig benne vannak egy jó kis balhéban.
Mindenki ordít, jajgat, vagy az égieket káromolja. Kevesen bánják meg tetteiket, nem is gondolnak rá, legfeljebb egy arc úszik el megtört szemük előtt, s görcsbe rándult kéz simogat meg egy elképzelt gyermekfejet.
A történet két évtizedet ölel fel csupán háromszáz oldalban, ami nemcsak nem mindennapi teljesítmény, de sajnos nagyon merész húzás is volt. Szerintem dupla ekkora terjedelemben sokkal élvezhetőbb és átélhetőbb lett volna ez a kötet jobban bekukkantva a kulisszák mögé, többet elidőzve a szereplők motivációin és sorsán. Tudjuk, hogy Urbánszki gyorsan ír és sokat, egy évben pedig több cím is megjelenik tőle, de ennek a kötetnek szerintem még szüksége lett volna pár hónap, vagy akár egy év érlelésre is, hogy teljesebb lehessen.
Az Árpád is Kurszán előtt mindenképp javasolt elolvasni a sorozat első két részét, mert önmagában nehezen követhető. Ám ha ez megvan, kiváló olvasmány lehet azok számára, akik szeretik az ízes beszédet, a magyaros virtust és a történelmi kalandregényeket, mert humoros jelenetekben és beszólásokban most sincs hiány, ahogy verekedés meg kaland is jut nekünk bőven.
A könyv beszerezhető:
