Philip K. Dick rendkívül termékeny író volt, történeteinek magyar kiadása is egyre számosabb, mivel az Agave Könyvek az eddig megjelentetett regényei mellett a szerző korai zsengéit is felkarolta. Ezek közül írtunk néhányról, mint például A jövő orvosa vagy Az űrlottó, de a népszerű könyvei közül is szemezgettünk már, mint az Ubik vagy A halál útvesztője. A sci-fi nagymesterének legújabb magyar nyelvre lefordított könyve egy több mint hatvan évvel ezelőtti darab, így bár magán hordozza a kor eszméit és technológiailag elavult eszközöket vonultat fel, mégis a mai világra is vonatkoztatható társadalomkritikát fogalmaz meg.
A Vulcanus kalapácsa 1960-ban jelent meg, amikor a számítógépek lyukkártyásak voltak és szobákat foglaltak el, így a regényben szemléltetett szuperszámítógépek is gigászi monstrumok, viszont olyan képességekkel rendelkeznek, ami még a mai tudomány számára elérhetetlen. Túlélésért küzdő, szuperintelligens gépek, amelyeket arra terveztek, hogy az emberek által létrehozott Egységet támogassák. Az egész bolygó központi irányítás alá került, mert az emberiség rájött, hogy a huszadik század világháborúit csak ilyen formában lehet meggátolni. Egy mindenkiért, mindenki egyért. Viszont ennek a központosításnak hátulütői is akadnak bőven…
A racionálisan irányított stabil társadalom, mint a miénk is, legyőzi a vágyait. Viszont egy gyorsan változó, instabil társadalomban a legalsó osztályoknak jó esélyük van megszerezni a hatalmat. A legalsó osztályok lényegében kalandorok, akik szerencsejátéknak fogják fel az életet, nem pedig feladatnak, amiben a tét a társadalmi hatalom.
Az Egység belefut abba a hibába, amibe minden totalitárius állam, egyetlen kézben összpontosul a hatalom és a szabad akaratot és a szólásszabadság eszméit bűnként aposztrofálja. A számítógépet, amit szinte isteni hatalommal ruháztak fel, csupán egyetlen ember láthatja, és ez az egyetlen ember táplálhat csak bele adatokat. Bürokrácia és önkényesség. Nem csoda, hogy az emberek lázadni kezdenek és megjelennek az önmagukat Gyógyítóknak nevező ellenállás tagjai, akik a gépek elleni uralomért kampányolnak. A történet ott kezdődik, hogy az Egység egyik adatgyűjtő alkalmazottja a terepen meghal, és halála egy lavinát indít el.
Az emberi életek csak nyomtatványok, gondolta Barris.
Úgy hihetnénk, hogy a harc két fronton zajlik, de Barris, a becsületes és céltudatos igazgató fényt derít az igazságra, amely megrendíti a gépekbe vetett hitét nemcsak a lázadóknak, hanem az Egységben makacsul hívő bürokratáknak is. A regény bemutatja nekünk, a mérhetetlen hatalom hogyan temetheti maga alá a vezetőt, az emberi lustaság, miként válhat végzetes hibává, és hogy az érzelmek és erkölcsi dilemmák figyelmen kívül hagyása hogyan vezethet háborúhoz.
– Ha az egész világ ellene fordul…
– Akkor addig nő, gyárt és szervez, amíg az egész világgal fel nem tudja venni a harcot.
– Miért?
– Mert ez a feladata.
– Akarja?
– Nem, kénytelen.
A Vulcanus kalapácsa ugyan nem egy újkeletű történetet mesél el, de sodró lendületű és Dick-esen paranoid, így mégis egyedi színezetet kap. Az utolsó oldalakon fordulat követ fordulatot, így az alapvetően rövid és a tömör könyv még inkább pörgőssé válik a vége felé. Ajánlom mindenkinek, aki szeretne egy gyorsan kiolvasható, mégis nagy életigazságokat megfogalmazó regényt olvasni, illetve azoknak, akik szeretik a társadalomkritikát és a klasszikus sci-fi történeteket. Aki szereti Philip K. Dick regényeit, az ezúttal sem fog csalódni.
Ha tetszett az ajánló, a könyvről az alábbi linkeken tudhatsz meg többet:
