Nézem a tükröt, melyből visszanéz rám egy homályos arc.
Ma melyik legyen? – teszem fel a szokásos kérdést
A falra nézek, ahol sorakoznak álarcaim.
Mosolyog, sír, mérges, elkeseredett, boldog, kíméletlen, harcos…
Megszámlálhatatlan maszk közül választhatok.
Ma melyik legyen?
Hogy érzed magad? – kérdezi a nő a tükörből
Ki legyek ma?
Anya? Szerető? Feleség? Beosztott? Vezető? Egy vásárló az üzletben?
Kétségek között állok mezítláb a fürdőszobaszőnyegen.
Tüskéket érzek a talpamba fúródni.
Toporgok.
Érzem, ahogy életem főszereplői ki akarnak törni a testemből.
Én! Én! Én!
„Én akarok, engem engedj ki” – üvöltik mindannyian
Fülemre tapasztom kezem, de sikolyaik nem halkulnak.
Térdre borulok, próbálok koncentrálni.
Nem hagyják.
Nem hagyják, hogy én válasszak.
Együtt nagyon erősek.
„Döntsétek el ti!” – suttogom magam elé
Kezemmel eltakarom arcom, érzem, ahogy hullanak a könnyeim.
Utat engedek nekik, legalább ők meg tudnak szökni.
Lepotyognak a szőnyegre és már ott sincsenek.
Szedd össze magad! – utasítom bensőmet
Felállok, megrázom magam.
Leakasztom azt, amelyet a legtöbbször használok és kilépek mosolyogva a fürdőből.
Írta: Holdosi Dóra
Kiemelt kép: pixabay
