Óramű pontossággal felkelek,
minden eresztékemben remegek.
Állva nyújtózkodom, és remélem,
hogy elengedem éjjeli képzelet szüleményem.
Félek, ha a tükörbe belenézek,
egy pillanat alatt elenyészek.
A tükörből bámul egy idegen,
s visszanéz rám ridegen.
Suttogva beszél hozzám,
ha tehetném, rögtön elátkoznám.
Fülemre tapasztom kezem,
de egyfolytában szembenéz velem.
Szemei könnyesek,
melytől rögtön összegörnyedek.
Tükörképem már nem látom,
de el nem múlik nyugtalanságom.
Szívem zakatol, kezem remeg,
tűnjetek innen elmebetegek!
A sok rímtől jön a rosszullét,
Tükörképem mutatja egy giliszta testét.
De, hogy tekintélyét növelje,
Rejtélyét soha fel nem fedve,
Temeti arcom a saját kezembe.
Még nem mutatja meg veszedelmes másom,
Amiről eddig azt hittem, hogy csak álom.
Ki vagy Te?
Te, esztelenségem négyzete!
Hagyj nekem békét,
Hagyd lelkem gyötrődését.
Írta: Holdosi Dóra
Kiemelt kép: pexels
