A szavak mélységes temetőjében jártam,
érkezve minden gondolatom széthullott ott.
Ami megmaradt bennem, azt a falhoz vágtam,
beborította a gyönge szavakat,
a körmömmel kapartam ki magamból gyáván.
És ha egy-egy szó olykor hatalmas horizontot.
A bőrömbe ivódott halk mégis visszaragad,
tanulok saját némaságom tudományán.
A temetőben meg is ráztam gyorsan magam,
és ki nem mondottságok hullottak le rólam.
A csöndbe burkolózom, bujkálok céltalan,
leülök, szavakat fúj a szél is alólam.
Bámulom a máglyát ahol elhamvasztanak
minden kósza és eltévelygett elgondolást.
Rávetek én is párat, már nem aggasztanak,
a némasággal nyerek én is feloldozást.
Írta: M. Judit
Kiemelt kép:unsplash
